
Fotó: Szentegyháza Polgármesteri Hivatala
Megvalósulni látszik az egyik szentegyházi álom, hiszen nem csak megterveztették, de most már az anyagiakat is sikerült előteremteni az egykori vízmeghajtású vashámor újjáépítésére. A tervek szerint jövőre már elkezdődhetnek a munkálatok.
2026. augusztus 11., 10:162026. augusztus 11., 10:16
2026. augusztus 11., 11:232026. augusztus 11., 11:23
Többszöri próbálkozást követően 9,5 millió lejt nyert egy európai uniós pályázaton a szentegyházi önkormányzat az egykori vashámor újjáépítésére – újságolta el a hírt a Székelyhonnak Lőrincz Csaba polgármester. Ebből
ugyanakkor az épületben múzeumot rendeznek be a fennmaradt – sok esetben a lakók által adományozott – tárgyakból, valamint egy rendezvénytermet és egy kávézót is kialakítanak.
Megmentik a romokban álló vashámort
Fotó: Olti Angyalka
Természetesen parkolót is hoznak létre, ugyanakkor a tereprendezés sem marad el. Ezenkívül pedig egy amfiteátrum is épülni fog az udvaron, ahonnan belátható lesz a jellegzetes táj, beleértve a környékbeli borvízkutakat is.
Lőrincz Csaba érdeklődésünkre kifejtette, már a projekt megálmodásakor kiderült, hogy az emberek kötődése miatt egy nagyon érzékeny beruházásról van szó. Külön fórumot hoztak létre a szakembereknek, ahol mindenki elmondhatta a véleményét, amit igyekeztek beépíteni a megvalósításba.
Ezt követően kezdődhetett el a tervezés, ami szintén nem volt egyszerű, lévén, hogy műemlékről van szó.
Fotó: Olti Angyalka
Az sem könnyítette meg ugyanakkor a helyzetet, hogy csak kormányhatározattal vehették helyi ügykezelésbe a patakmedret, ahol gátat és vízimalmot kell építeni. A törvények folytonos változása miatt ráadásul még most is van dokumentum, amit újra ki kell kérni. Az anyagi forrás előteremtése is csak egy egyedi európai uniós pályázat révén sikerült többszöri próbálkozást követően.
A tervek szerint ilyen lesz, ha elkészül
Fotó: Szentegyháza Polgármesteri Hivatala
A finanszírozási szerződést már aláírták, az elkövetkezőkben pedig a városvezetés el kell készíttesse a beruházás technikai terveit, majd kivitelezőt kell találjon az építkezéshez.
A polgármester szerint az új beruházás nem csak egy turisztikai látványosság lesz, hanem jelentősen hozzájárul a helyi értékek és identitás megőrzéséhez.
A szentegyházi vashámor történetéről
A szentegyházi vízmeghajtású vashámort az 1800-as években építették és 1996-ig üzemelt, így nem csoda, hogy sok érzelmi kötődése van hozzá a Homoród-menti közösségnek. Sokáig a vasgyár tulajdonában volt, majd egy vállalkozó vásárolta meg, vele kellett megegyezzen egy vételárban a helyi önkormányzat, hogy ismét a közösség szolgálatába állíthassák a létesítményt. Az épület, vagyis ami abból napjainkra megmaradt, ipari műemléknek számít.
Nem volt köze a hőhullámnak és a megnövekedett áramfogyasztásnak az elhúzódó hétvégi áramkieséshez Székelyudvarhelyen, de az időjárás következtében történtek a meghibásodások, amelyek miatt vízellátás nélkül maradt Udvarhelyszék egy része.
A szombati áramkimaradás miatt több udvarhelyszéki településen a vízellátás is szünetelt, a szolgáltatás helyreállításán azonban folyamatosan dolgoznak – közölte vasárnap a Harvíz. A víztartályok feltöltését generátorok segítségével biztosítják.
Zajlik a belső ajtók cseréje, a falak szigetelése és a padlófűtés kialakítása a székelyvarsági központi óvodánál, ahol jobb körülmények várják a gyerekeket a következő tanévtől. Mindemellett a Tisztás tanyarészi óvodánál is felújítást terveznek.
Magasfeszültségű hálózati meghibásodás akadályozza a Harvíz működését, emiatt az egész udvarhelyszéki vízellátási zónában fennakadások alakulhatnak ki – közölte szombaton a szolgáltató.
Leterítették az első réteg új aszfaltot a 137-es megyei út azon kis szakaszán, az ocfalvi eltérő környékén, amelyet a korábbi felújításkor kihagytak. A bicikliút hiányzó részét is pótolták.
Pénzt kell elkülönítsen a székelyudvarhelyi önkormányzat a szejkefürdői mofettánál feltörő gázok kielemzésére, ugyanakkor a szivárgás pontos helyét is meg kell még állapítani. A helyszínt továbbra sem szabad megközelíteni.
Ellenőrzést tartottak szerdán Székelykeresztúron a rendőrök és több hatóság munkatársai, akik üzleteknél és cégeknél vizsgálták a kereskedelmi, munkaügyi, fogyasztóvédelmi és őrzési előírások betartását. Összesen több mint 50 ezer lejre bírságoltak.
Láthatóvá vált a Szent László-legenda töredéke és Jézus szenvedéstörténetének három jelenete az agyagfalvi református templomban, amely átfogó felújításon esett át. A beruházás történelmi, lelki és turisztikai szempontból is jelentős.
Vasúti pályafelújítási munkálatok miatt augusztus közepén vonatpótló buszok szállítják az utasokat a Székelyudvarhely–Segesvár vasútvonalon.
Tizenkettedik alkalommal szervezik meg a Nyikómalomfalvi Hagyományőrző Kézműves Tábort, ahol a gyerekek a székely népi hagyományokkal, kézműves mesterségekkel és különböző művészeti foglalkozásokkal ismerkedhetnek meg augusztus 10. és 14. között.
szóljon hozzá!