Az áldozatokra emlékeztek

Nagyjából százan voltak jelen a rendezvényen, amelyet a 2005-ös árvíz áldozatainak emlékére tartottak szombaton délután Székelyszentléleken. Az eseményen felszólaltak a megye és az érintett községek vezetői, illetve a történelmi egyházak képviselői imát mondtak.

Fülöp-Székely Botond

2014. augusztus 24., 18:362014. augusztus 24., 18:36

2014. augusztus 25., 11:322014. augusztus 25., 11:32

A esemény kezdetén Fábián Kornélia Tenger minden című könyvéből idézve emlékezett és emlékeztetett a 2005. augusztus 23-án történt árvízre, amely tizenhat áldozatot követelt. Ezután az Ave Rosa szentléleki és a Zeng a magasság farkaslaki kórus énekelt.

Újabb figyelmeztetés

„A székely ember a bajok, a problémák után is fel tud állni és újra tudja kezdeni. Az idei megemlékezés kissé másabb, mint a többi, hiszen néhány hete újabb figyelmeztetést kaptunk, amikor ismét megáradtak a patakok. Meggyőződésem, hogy a mostani, kisebb árvíznek kettős szerepe volt. Elsősorban az, hogy emlékeztessen, tartsuk rendben a Nyikó és más vizeink medrét, szélesítsük, mélyítsük, erősítsük azokat, hiszen ahol ezek megtörténtek, ott nem okozott komolyabb gondokat az idei áradás. Másrészről felhívta a figyelmet arra, hogy ebben a rohanó világban sem szabad megfeledkeznünk egymásról, össze kell fognunk a bajban, hiszen egyedül kevesek vagyunk” – fogalmazott az elöljáró. Megjegyezte, hogy a megye vezetői a későbbi gondok elkerülése érdekében ismét ígéretet tettek egy víztározó megépítésére.  


Példát mutattunk

„Nemcsak anyagi károkat okozott a 2005-ös árvíz, hanem lelkieket is, hiszen embereket szakított el egymástól. Ez is bizonyíték arra, hogy porszemek vagyunk. Ezt észben tartva úgy kell megélnünk mindennapjainkat, hogy tervezzünk, mintha örökké itt maradhatnánk, és dolgozzunk úgy, figyeljünk annyira egymásra, mintha ez lenne az utolsó percünk” – mondta Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere. „Nagy tanulsága még a kilenc évvel ezelőtt történt tragédiának, hogy ha segítünk magunkon, akkor az Isten is megsegít. Az árvíz után mindenki végezte a dolgát, becsületesen, úgy, ahogyan azt kellet. A székelység ezzel példát tudott mutatni az egész országnak” – tette hozzá.

Péter Zoltán, Siménfalva polgármestere beszédében az áldozatokra, az akkor történt szörnyűségekre, ugyanakkor a segítő kezekre is emlékeztetett. „Miután kitisztult az ég a pusztítás után, egyszer csak megjelentek az emberek – ismerősök és ismeretlenek, szerszámokkal és azok nélkül. Összevillantak a szemek, kezet fogtak egymással, és dolgozni kezdtek, majd még többen jöttek. A bajban az a legfontosabb, hogy tudjuk: számíthatunk egymásra, vannak segítő kezek, nem vagyunk egyedül\" – idézte fel az árvíz utáni eseményeket Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke.

Fábián Emőke székelyszentléleki tanuló Petőfi Sándor A Tisza című versét szavalta el. Ezek után az egyházi képviselők mondták el beszédeiket: Benedek Sándor székelyszentléleki katolikus plébános, Jakab Imola siménfalvi református lelkész és Makkai-Ilkei Ildikó bencédi unitárius lelkész. A megemlékezés végén a magyar és a székely himnuszt is elénekelték, majd megkoszorúzták az áldozatokért emelt emlékművet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés