Aszfaltoztak Szentegyházán

•  Fotó: Tamás Attila

Fotó: Tamás Attila

Több utcát is leaszfaltoztak Szentegyházán, ezenkívül bizonyos részeken betonsácot hoztak létre az esővíz elvezetésére. A munkálatokat helyi költségvetésből, illetve kormánypénzből finanszírozták. Idén még a Tavasz utcát köveznék le, jövőre pedig újabb útszakaszokon aszfaltoznának.

Fülöp-Székely Botond

2014. november 25., 18:302014. november 25., 18:30

2014. november 25., 19:332014. november 25., 19:33

Összesen 665 ezer lej értékben végeztek ősszel útjavítási, illetve vízelvezető sáncok kialakításával kapcsolatos munkálatokat Szentegyházán a Templom téren, valamint a Múzeum és a Láz utcában – közölte Rusz Sándor polgármester, hozzátéve, hogy a fejlesztési minisztérium 320 ezer lejjel támogatta a projektet, a fennmaradó összeget pedig helyi költségvetésből finanszírozták. Mint mondta, a helyiek különösen örültek a Láz utcai aszfaltozásnak, hiszen ott található a temetőkert, ahová eddig rossz idő esetén sárban kellett kigyalogolni.

További munkálatokat terveznek

A héten újabb támogatásért fordulnak a fejlesztési minisztériumhoz, mivel szeretnék még idén lekövezni a Tavasz utcát, amelyet jövőre le is aszfaltoznának. A teljes munkálat értéke 445 ezer lej lenne, amiből idén 115 ezer lejt használnának fel, amennyiben az időjárási viszonyok engedik. Szentegyházához egyébként összesen 36 kilométernyi út tartozik, amiből nem egészen négy kilométeren van aszfaltréteg, ezért most a polgármesteri hivatal munkatársai azokat a terveket készítik elő, amelyekkel újabb kormánypénzekért, illetve európai uniós támogatásokért pályázhatnak jövő év elejétől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés