„A lakosságnak kell igényelnie a változást”

– A személyes kötődésen túl mi motivált arra, hogy elkészítsd vizsgamunkádként azt a felújítási tervet, ami fellendítené Szentegyházát?

– Szerintem mindenki elgondolkodik azon, hogyan lehetne a jelenleg uralkodó állapoton változtatni. Igazából vizsgálódással kezdődött az egész: körülnéztem Szentegyházán. Gyerekkorom óta érdekelt az egyre hanyatló gyár, amely napjainkban sajnos szinte üresen, kihasználatlanul áll. Kellett egy helyszín, amely egyedi, és amelyet jól ismerek, ahol alkalmazhatom, amit eddig tanultam, egy meglévő probléma megoldására, és az enyészetnek induló gyárépület pont alkalmas volt erre. Ugyanakkor szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy valamiféleképpen változzon Szentegyháza helyzete. Ez motivált, hogy valamit tenni kellene.

– Mik az általad felvetett problémák, és milyen megoldásokat, illetve változtatásokat javasolsz ezek megoldására a munkádban?

–  Négy problémát azonosítottam. Elsősorban egy megfelelő helységközpont hiánya, nincsenek gyalogos közterek. Minden városban fontos, hogy legyen egy tér, ahol az emberek találkoznak, ahol le tudnak ülni, beszélgetni, szocializálódni. Tudjuk, hogy Szentegyházára is készült a 70-es években egy rendezési terv, mely javasolt egyebek mellett egy városközpontot is – a jelenleg Nyírnek nevezett területén. Nem azt mondom, hogy kár, hogy az a terv nem valósult meg, csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy amit mi ma központnak hívunk, az csak egy átmeneti megoldásnak indult. Egy másik probléma az elhagyatott gyár a település közepén mint zárványtér. Egy nagy, használaton kívüli, nem bejárható terület, amely szerintem a város legérdekesebb és legértékesebb épületeit rejti, de senki nem tud róla, mivel gondosan őrzik, „nehogy ellopjunk valamit onnan”. A harmadik  és a negyedik pedig a munkahelyek és a közösségi szellem hiánya. Ezt nem kell magyarázni, mindenki tudja. Úgy képzelem, hogy manapság már nem töltenek annyi időt együtt az emberek, mint akkor, amikor még működött a vasgyár, ami egy közösségi hely is volt a munkahelyen felül.

– Beszélj, kérlek, a projektről! Miket alakítanál át, illetve milyen változások mennének végbe terved alapján a városközpontban és környékén?

– A terv két részből áll: a régi öntöde és környéke, valamint a zsugorító és környéke. Ezt a két zónát a Gábor Áron utca választja el egymástól, és az egykori töltőhíd köti össze. Az első részen a jelenleg bekerített gyár kinyílna, és a közösség újra birtokba venné, használni kezdené az épületeket. Az egykori öntöde eseményteremmé változna, annak nagy tere alkalmas lakodalmak és különböző rendezvények, fesztiválok befogadására, közösségi igényeket elégítene ki. Az öntöde meghosszabbítása az út irányába étkezdeként működne a közelben dolgozók számára. Ehhez kapcsolódna az új konyha félig süllyesztett épülete, amely az étkezdét és az eseménytermet szolgálná ki lakodalmak, nagyobb ünnepségek esetén. Az egykori „erőközpont” gyümölcsfeldolgozóvá alakulna, a Farkaslakán és Zetelakán működőkhöz hasonlóan. Ugyanitt lenne egy pálinkafőzde is, ami a településen lévő pálinkafőzés hagyományát folytatná. A „pucolócsarnok” délkeleti részébe melegházat javasoltam, itt a homlokzat nagy része üvegezett, és tetőablakokat is lehet használni a nagyobb hőmérséklet elérése érdekében, az északnyugati részben pedig műhelyek kaptak helyet, ahol oktatást, műhelygyakorlatokat lehetne folytatni különböző témákban. Ehhez a részhez kapcsolódnának a közösségi kertek. Itt az azt igénylők kapnának egy kisebb területet, amin különböző zöldségeket vagy gyümölcsöt termeszthetnének. Ezek nem egymástól elzárt kertek lennének, hanem közös veteményesek, melyek segítenék a közösségi élet fellendítését.

– Szerepel a tervben gyógynövényültetvény is.

– Igen, egy kisebb gyógynövényültetvény az egykori hőközpont és az út közti részen kapna helyet, így a ma üresen álló épület gyógynövényszárító és aszalóként, a volt „Theissen-csarnok” pedig teázó és pálinkakóstolóként működne. Ez egy folyamat lenne a megtermeléstől az értékesítésig. Ez lenne a közösségi termelőház része a tervnek. A terv másik része az út másik oldaláról, a zsugorító szomszédságáról szól, ahol jelenleg munkagépeket tartanak és hordozható WC-ket tárolnak, illetve mosnak. Ide gyökeresebb változást javasoltam. Köztérré alakulna, amelyet egyrészt a meglévő Bartók Béla Művelődési Ház és a buszmegálló, másrészt egy új piaccsarnok és néhány bérelhető üzlethelyiség tenne vonzóvá, ezek adnának okot a találkozásra, üldögélésre, pletykálásra, ez lehetne – a meglévő mellett – egy másik pólusa a városközpontnak.

– Hogy nézne ki a városközpont?

– A tervezett városközpontot az általam készített látványtervek és a rajzok szemléltetik igazán. A mostani központ kibővülne a fentebb felvázolt térrel és piaccal a bejárhatóvá tett, parkosított vasgyárral. Olyan funkciók vannak a jelenlegi központ meghosszabbításában Lövéte irányába, ami megindokolja, hogy ebbe az irányba bővüljön. Itt gondolok a fentebb említett művelődési házra, buszmegállóra, a római katolikus templomra, és ha tovább haladunk, az egykori Vashámorra és a kórházra. Kerékpárutak is szerepelnek a tervben, amihez egy biciklikölcsönző és javítóműhely is csatlakozna, az újragondolt buszmegálló félig süllyesztett pinceszintjén. Továbbá a mostani park is kibővülne, meghosszabbodna a Vargyas-csatorna mentén. A jelenleg szennyvízcsatornaként számon tartott, az öntöde alatt átfolyó patak kibontását is javasoltam, amely mentén egy érdekes sétányt lehetne kialakítani. A közösségi termelőházzá alakított gyárrészt a meglévő töltőhíd kötné össze az új szabadtéri piaccal és a piaccsarnokkal. Utóbbi a zöldség-, gyümölcs- és gombatermesztés beindulásával lenne indokolt, értékesítési felületként is, nemcsak Szentegyháza, hanem a környező települések szintjén is.

– Hogyan látod, mik szükségesek ahhoz, hogy a közeli vagy a távoli jövőben megvalósulhassanak az általad megtervezett elképzelések?

– Elsősorban ezt a lakosságnak kellene igényelnie. A lakók többsége, beleértve engem is, negatívan látja a jelenlegi helyzetet. Ez az alapprobléma. Sokan elvesztették bizalmukat a vezetőségben, így bármilyen változást negatív felhanggal fogadnak. Tehát mentalitásváltásra lenne szükség. Ezeken felül egyeztetni kellene a tulajdonosokkal. Az első lépésben meg kellene kérdezni az érintett területek, épületek tulajdonosait, hogy mi a szándékuk: lerombolni vagy fejleszteni akarnak. Úgy gondolom, hogy a tervemben bemutatott és felújításra javasolt épületek értékesek, amiket nem volna szabad lerombolni, annak ellenére, hogy nagyon rossz állapotban vannak. Első körben állagmegőrző munkálatokat kellene végezni rajtuk.

– Szerinted lennének vállalkozók, akik a tervedben lehetőséget látnának és a későbbi nyereség reményében befektetnének bizonyos részeinek megvalósulásába?

– Tudjuk, hogy vannak vállalkozók Szentegyházán, akiknek van pénzük, de nem hiszem, hogy érdekeltek egy ilyen nehezebben megvalósítható és csak hosszú távon megtérülő befektetésben. Könnyebb az egészet ledózerolni vagy megvárni, míg magától összeomlik, mint restaurálásokba kezdeni. Ezenfelül tervem közösségi érdeket szolgálna, nem pedig egyénieket. Ezért nem biztos, hogy a helyi vállalkozókat érdekli.

– Véleményed szerint jelenleg mire lenne leginkább szüksége Szentegyházának ahhoz, hogy kimozduljon a holtpontról?

– Szerintem fontos lenne a fiatalok itthon tartása, biztosítani kellene a feltételeket ehhez. A fiatalok számára vonzó munkahelyekre volna szükség. Másrészt a lakosságnak közös nevezőre kellene jutnia. Jó volna egy közös érdek, egy megvalósítható cél, ami felé haladnánk. Amíg ez hiányzik, addig csak stagnálni fogunk az említett holtponton, és egymást kritizáljuk.

– Hogyan látod Szentegyházát 10–15 év múlva?

– Nem tudom. Ha látnám, hogy azon dolgozunk, hogy vigyázzunk meglévő értékeinkre, akkor azt mondanám, pozitív a jövőképem. Ha csak egy jó, közös elképzelés is megvalósulna, arra már lehetne építeni. Ez az előremozdulás a közösséget is megerősítené. De sajnos amióta az eszemet tudom, minden csak romlik és fogy el Szentegyházán, a gyár környékén, a Hargitán. Szóval nem jósolok fényes jövőt, ha a jelenlegi hozzáállásunkon nem változtatunk.