Fotó: Pál Árpád
Hivatalosan is elfogadták Székelyudvarhelyen a tanácsosjelöltek, illetve a polgármesterjelöltek jelentkezését a választásokra – tudatta lapunkkal Molnár Zsigmond, a helyi választási bizottság alelnöke.
2016. április 27., 19:432016. április 27., 19:43
Ennek megfelelően független polgármesterjelöltként indulhat Bunta Levente, Buta Levente és Lukács László, RMDSZ-színekben Arros Orsolya, az MPP–EMNP-koalíció részéről pedig Gálfi Árpád. Az RMDSZ, illetve az ellenzéki koalíció tanácsosjelölti listáját is iktatták, valamint független képviselői tisztségért szállhat versenybe Pui Nándor.
Amennyiben valaki úgy érzi, a jelöltek valamelyikének indulása törvénytelen, óvást nyújthat be a bizottságnál, kivéve Bunta esetében, hiszen ő már múlt héten leadta jelentkezési dokumentációját. A fellebbezések benyújtására 48 óra áll rendelkezésre a jelentkezés elfogadásától számítva.
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.
A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
szóljon hozzá!