Több mint hetven árus lesz idén a székelyudvarhelyi karácsonyi vásáron
Fotó: Csató Andrea
Székelyudvarhely legfényesebb, legtöbb árussal kecsegtető karácsonyi vásárát ígéri az új városvezetés, ahol minden nap más fellépő és szabadtéri korcsolyapálya is várja a látogatókat – derült ki az eseményről tartott sajtótájékoztatón.
2024. december 12., 14:542024. december 12., 14:54
2024. december 12., 14:552024. december 12., 14:55
Mint Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere a csütörtök délelőtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, alapvető céljuk volt, amikor a karácsonyi vásárt tervezték, hogy egy kicsit többet tudjanak nyújtani az udvarhelyieknek.
„Azt ígértük, hogy több élményben lesz részük azoknak, akik meglátogatják a karácsonyi vásárt Udvarhelyen. Ez nyilván a vásárosoknak is jó, hiszen minél több a látogató, annál nagyobb a fogyasztás”– fogalmazott a városvezető, kiemelve, rekordszámú jelentkezést kaptak az árusoktól, akik így több mint hetvenen lesznek. Többségük Udvarhelyhez köthető, és ennek megfelelően azt remélik, hogy „a mi pénzünk itt marad a mi körforgásunkban”.
A szervezők igyekeztek több újdonságot bevezetni, így például ez lesz az eddigi legfényesebb karácsonyi vásár,
Szintén újdonság, hogy – nagyobb városoktól vett példa alapján – szabadtéri korcsolyapálya is lesz mintegy 200 négyzetméteren a művelődési ház és a minifocipálya közötti parkolóban.
Szabadtéri korcsolyapálya a park közelében
Fotó: Csató Andrea
„Idén gazdagabbak lesznek a programok, és úgy gondolom, sokkal szebb lesz ez a karácsonyi vásár, mint amilyen bármikor is volt Székelyudvarhelyen” – hangsúlyozta Szakács-Paál István.
Simon Mária Tímea, a Művelődési Ház igazgatója azt kérte a sajtótájékoztatón a városlakoktól, hogy minél nagyobb számban jöjjenek el a városi parkba, olyan nyitott szívvel, mint amilyennel ők is szervezték a vásárt.
Fotó: Csató Andrea
A program során különböző zenei műfajokat sorakoztatnak fel, így olyan fellépők lesznek mint például Luiza Zan, Manó és Gregor, a Makám, a Fundamentum, illetve még sokan mások. Idén ugyanakkor rekordszámú gyerek- és iskolás csoport jelentkezett a karácsonyi vásárra, műsoraikat hétfőtől péntekig délután négy és hat óra között lehet megtekinteni. A programok között szerepel még a VSK műkorcsolya-szakosztályának bemutatója a szabadtéri korcsolyapályán, valamint a Székelyföldi Legendárium is bekapcsolódott a karácsonyi hangulat megteremtésébe: a vásár idejére a sétatérre költöztetik Betlehemesüket a Mini-Erdély Parkból, és csütörtökön rajzfilmpremier is lesz, bemutatják a Babba Mária animációs film felújított változatát.
Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.
A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.
Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.
Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.
Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.
A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
1 hozzászólás