A szokatlanul enyhe február arra enged következtetni, hogy idén hamarabb érkezik a tavasz. Dr. Szabó József, a homoródszentpáli Madárvárta természetvédelmi terület gondnoka szerint azonban a madárvonulás a megszokott menetrend szerint történik, semmivel sem jött előbbre és valószínűleg lesz még hideg.
2010. március 04., 10:472010. március 04., 10:47
2010. április 08., 21:372010. április 08., 21:37
Már februárban megkezdődött a madárvonulás – mondja dr. Szabó József, 19-én jelentkeztek a seregélyek, de nemcsak egy-két példány, hanem többezres csapatok jelentek meg Szentpálon, megszokott éjszakázóhelyeiknél.
Őket követték a csörgőrécék, valamint a Küküllőről és a környező szabad vízfelületekről visszatértek a tőkésrécék is, ugyanis az esőzések nyomán felolvadt a jég a tavakon, ezért a madarak biztonságosabb helyre húzódtak, mivel így táplálékhoz is könnyebben jutnak.
Persze érdekességképp meg kell említenünk, hogy a nagy kócsag évszázadokon keresztül nagyon ritka faj volt, de mostanában rendszeresen megfigyelhető vidékünkön is, leggyakrabban Homoródszentpálon.
A szürke gémekből nyolc példány itt telelt a tavaknál, ezek nem csak hallal ének, ennek szűkében egerésznek, illetve békát is esznek. Ezek is megjöttek, már el is foglalták a fészkelőterületeket.
Érdekesség még, hogy megjött az a pár hattyú, amely tavaly a tavaknál fészkelt. Ez meglepő, mert a hattyúkra nem volt jellemző, hogy az ország belsejében fészkeljenek. Érdekes módon most visszatértek. A tavalyi költésük nyomán három fióka látott napvilágot, kettő fel is nőtt, sajnos sorsukról semmit nem tudunk, talán vadászok ették meg, vagy sikerült elrepülniük, de novemberben még itt voltak a tavaknál.
Megjelent az első mezei pacsirta is, de a vándormadarak zöme még várat magára. A madárvonulás az évek óta megszokott menetrend szerint történik, a sok évi átlagtól nem tér el.
– Mi az ami eltér a szokásostól?
– Mindenekelőtt az, hogy a pintyek (az erdei, a zöldike, a kenderike) valamikor vonuló fajok voltak, de az enyhe hideg évszakok hatására itt teleltek, az utóbbi két télen viszont elvonultak a területünkről. Még azok sem kezdtek hazajönni. Megfigyelhető még az állományok cseréje. Így az itt telelő fenyőrigók – amelyeket nagy csapatban láttunk a városban is és a díszalmafákon táplálkozni – eltűntek környékünkről, viszont megjelentek az itt fészkelő fenyőrigók. A temetőkben, a parkokban lehet megfigyelni őket, nagyon bizalmas madarak, és hangosan rikácsolnak, cserregnek, recsegnek, védik területüket, harcolnak a jobb fészkelőhelyekért.
– A madárvonulásokból egy jó megfigyelő akár az elkövetkező időjárásra is következtethet. Erről mit tudna mondani?
– Azt, hogy lesz még hideg. Ha a gólyák hamarabb megjöttek volna, esetleg a vízimadarakból több jelenik meg, akkor valószínű, hogy a felmelegedés minden bizonnyal bekövetkezik. De egyelőre nagyon sok faj tartózkodik attól, hogy hazatérjen, a madárvonulás semmivel nem jött előbbre.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
szóljon hozzá!