A kereskedelmi és vendéglátói szak a legnépszerűbb Udvarhelyszéken

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A meghirdetett 253 szakiskolai hely közül 35 maradt Udvarhelyen a beiratkozási időszak utolsó napjára. Sok szakiskola idén fokozott figyelmet fordított a képzések népszerűsítésére. Megyei szinten Székelykeresztúron a legrosszabb a beiratkozási arány, ott csupán a helyek 56 százaléka telt be, Hargita megyében az átlag 77,6 százalék, 896 helyre 696 diák jelentkezett mostanáig.

Dávid Anna Júlia

2016. szeptember 02., 12:292016. szeptember 02., 12:29

Székelyudvarhelyen már tavaly is túljelentkezés volt a szakiskolákban, és idén sem állunk rosszul – mondta lapunknak Kedves Mónika szakoktatásért felelős tanfelügyelő. A Kós Károly és az Eötvös József Szakközépiskolában már az első fordulóban beteltek a helyek, ezért felvételit is szerveztek. Igen közkedvelt a kereskedelmi és vendéglátó szak. Az, hogy mely szakágakra van nagyobb kereslet, térségenként változik, ugyanakkor érződik az is, hogy sok szakiskola idén nagyobb hangsúlyt fektetett a képzések népszerűsítésére – mondta el Kedves. Éppen ezért fordulhat elő, hogy az Eötvös József Szakközépiskola kertész szakosztályában beteltek a helyek, míg Keresztúron ugyanerre a képzésre eddig senki nem jelentkezett.

Székelykeresztúron a meghirdetett 112 helyből ötvenhatot foglaltak el az első fordulóban. Ott az autószerelésre volt a legnagyobb igény, de vannak még helyek a könnyűipari, asztalos és bolti eladói szakképzésre is. Az, hogy ilyen arányban maradtak üres helyek, talán annak is tulajdonítható, hogy több osztály indult – mondta el Kedves. A Zeyk Domokos igazgatónője, Pávai Gyöngyvér reméli, hogy a kertészeti szakosztály is elindul, hiszen az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatban iratkoznak be.

A szentegyházi Gábor Áron Líceumban még öt helyre lehet pályázni, asztalos- és könnyűipari képzésre, így problémamentesen kezdődhet a tanév.

A Bányai János Szakközépiskola könnyűipari osztályába eddig hatan jelentkeztek. Szakács Paál István igazgató szerint nincs veszélyben az indulása, hiszen az elmúlt években is az volt a jellemző, hogy az utolsó pillanatokban is jöttek beiratkozók. Ennek több oka van: egyrészt vannak olyanok, akik szezonmunkát vállaltak, mások a szüleikhez utaztak külföldre. Azok pedig, akik megbuktak kilencedik végén és a pótvizsgájuk sem sikerült, újra jelentkezhetnek, és elölről kezdhetik a szakiskolát. Az igazgató elmondta, a székelyudvarhelyi vállalkozókkal való beszélgetésekből az derül ki, hogy szükség van a könnyűipari munkásokra, tehát van munkalehetőség a szakmában. Abban az esetben, ha mégsem tud elindulni az osztály, a már beiratkozott hat diákot elhelyezik máshová.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés