
Fotó: Barabás Ákos
Lejártak az ünnepek, lassan eltűnnek a karácsonyfák a lakásokból. Hagyományainkhoz híven többnyire a vízkereszt jelzi a díszes fenyők végét. Egy ötletes terv folytán szakiskolások melegedhetnek a fák tüzénél.
2016. január 06., 18:182016. január 06., 18:18
A díszektől megfosztott fenyőfákat a szeméttárolók mellé kell kihelyezni Székelyudvarhelyen, onnan szállítják el a hulladékgazdálkodási vállalat alkalmazottai. A korábbi évektől eltérően idén egy iskola hasznosíthatja fűtőanyagként a tűlevelűeket. Koszta Attila, az RDE Hargita Kft. igazgatója lapunknak azt mondta, hogy a Bányai János Műszaki Kollégium udvarára szállítják a vélhetően hatszáz köbméternyi faanyagot, amelyet ott a Lókodi Ifjúsági Alapítvány (LIA) munkatársai megtisztítanak a hátramaradt díszektől, aztán az alapítvány őrlőjében biomasszát készítenek belőlük. A fűtőanyagot az iskola kazánjában égetik el.
A tanintézet igazgatója úgy tervezi, hogy gazdasági meggondolásból tavasztól teljesen átállnak a biomasszás fűtésre. Addig, ha az alapítvány munkatársai igénylik, illetve teljesülnek a biztonságos munkafeltételek, a diákok is besegíthetnek a faőrlésbe. Véleménye szerint így didaktikai célt is szolgálna a biomassza elkészítése és felhasználása.
A fenyőket egyébként naponta szállítják el városszerte azokról a gyűjtőhelyekről, ahova nagyobb mennyiségű fahulladék kerül ki. A gyűjtést január 6-ától végzi az RDE Hargita, maximum két hétig.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
Egyházi kórusok találkozóját szervezik meg Székelylengyelfalván: a székelyudvarhelyi főesperesi kerület kórusainak 26. találkozóján mintegy 430 résztvevő és 18 kórus lép fel április 18-án, szombaton.
szóljon hozzá!