
Fotó: Farkas Antal
A hagyományhoz híven idén is kiállításmegnyitóval zárult az Udvarhelyi Népművészek Egyesülete rendezte XVI. Szejke Szépteremtő Kaláka: az egyhetes népművészeti alkotótáborban készült ünnepi és hétköznapi tárgyak gyűjteményét július 6-ától egy héten keresztül lehet megtekinteni a székelyudvarhelyi Művelődési Ház előtéri galériájában.
2012. július 06., 19:272012. július 06., 19:27
2012. július 08., 12:012012. július 08., 12:01
Pénteken, július 6-án délután az alkotótáborban résztvevő népi mesterek, gyerekek és szüleik részvételével nyitották meg a népművészeti kiállítást. Az eseményen jelen lévő Bunta Levente polgármester elmondta: fontosak a hagyományaink, mert megkülönböztetnek más nemzetektől, viszont ugyanilyen fontos megtapasztalni az alkotás örömét is. Folytatásként Tifán Irén táborvezető, az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének elnöke röviden beszámolt az egyhetes szejkefürdői tábor eseményeiről.
„A gyerekek népi mesterektől sajátíthatták el a tudást, akik készségesen adták át azt a fiataloknak” – jegyezte meg a szervező, majd megköszönte az oktatók – Bán Erzsébet, Bálint Júlia, Bartók Piroska, Fazakas Ágnes, Rigó Csilla, Kovács Anna, Hegyi Emese, Zsigmond Endre, Sándor Attila, Tóásó Béla, Simon Gothárd Anna, Kilyén Irma, Tifán Irén, Péter Ildikó, Barabás Enikő, Lukács Andrea és Szakáll Gizella – kitartó munkáját.
Egyébként a délelőtti műhelymunkák mellett délutánonként számos szórakoztató programban vehettek részt a táborozók: az első napokban hat csapatot alakítottak a gyerekek (a Szejke-tenger kalózai, Barna trikósok, Mancsök, Anonymus, Hippi Kék Törpikék és a Lusták csapatnevekkel), az egy hét során pedig több vetélkedőn, versenyen mérték össze tudásukat. Megtudtuk, a XVI. Szejke Szépteremtő Kaláka summázásaként július 7-én, szombaton a Csíksomlyón rendezett Ezer Székely Leány Napján vehetnek részt a gyerekek.
A záróünnepség végén az alkotótábor résztvevői, gyerekek és aoktatók egyaránt emléklapokat illetve a „szépteremtés” során készített fotókat és kisfilmeket tartalmazó DVD-ket vehettek át. A XVI. Szejke Szépteremtő Kaláka megrendezését a székelyudvarhelyi önkormányzat, Hargita Megye Tanácsa, valamint a Communitas Alapítvány támogatta, az alkotótábor az Ikos Conf és a Famos Rt. jóvoltából jöhetett létre.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
szóljon hozzá!