
Fotó: Pál Árpád
Főleg mezőgazdasági és vidékfejlesztési témában fog tevékenykedni Sebestyén Csaba nemrég megválasztott parlamenti képviselő. Prioritásként tekint az emberekkel való kapcsolattartásra.
2017. január 19., 21:352017. január 19., 21:35
2017. január 20., 12:032017. január 20., 12:03
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium székelyudvarhelyi épületében rendezte be parlamenti képviselői irodáját Sebestyén Csaba (fotón), aki csütörtökön sajtótájékoztatón beszélt terveiről.
Rámutatott, főleg vidékfejlesztési és mezőgazdasági téren szeretne tevékenykedni, a gazdák pedig rendszeresen járnak az APIA székhelyére támogatásokat igényelni, ezért is választotta ezt a helyszínt irodájának. Ezenkívül lakásán is szívesen fogadja az érdekelteket, sőt a későbbiekben telefonszámát is nyilvánosságra hozza. Egyelőre egyeztetések folynak arról, hogy a polgármesteri hivatalban lesz-e irodája. Irodavezetőjének Fancsali Jánost nevezte ki, aki az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács vezetője is.
Az első harminc napot tekintve az „összevisszaság, a kapkodás” jellemzi parlament munkáját – jelentette ki Sebestyén. Mint mondta, olyan ülésre is kapott már meghívást, amire egy óra alatt kellett volna elérnie Udvarhelyről. Reméli, hogy ez csak a kezdeti fázisban lesz így. Sebestyén a mezőgazdasági, vidékfejlesztési és erdészeti szakbizottságnak lett tagja. Jó helyzetben van az RMDSZ, hiszen a mérleg nyelveként van jelen: az ő szavazataikra is szükség van, hogy a különböző javaslatok átmenjenek – fogalmazott. Eddig két-három ülést tartottak, de érdemi döntéséket még nem hoztak.
Az általános és helyspecifikus problémák feltérképezése érdekében már megkezdte az egyeztetéseket az udvarhelyszéki polgármesterekkel – közölte a képviselő, hozzátéve, hogy ezekre igyekszik megoldásokat találni munkája során. Már több településről jelezték például, hogy problémák vannak a közbeszerzési törvénnyel, hiszen annak értelmezhetetlensége miatt nem tudják kivitelezni nyertes pályázataikat.
Szeretné, ha a parlamentben tudatosítanák a családi és kisgazdaságok fogalmát és támogatásukra stratégiát dolgoznának ki. A kormány és az RMDSZ programjában közös cél, hogy a későbbiekben időben osszák ki a területalapú támogatásokat. Sebestyén szerint ugyanakkor az állattenyésztésről is szót kell ejteni, hiszen ez vidékünkön sok embernek biztosít megélhetést. De fontosnak tartja a vidék nem agrár jellegű fejlesztéséről is beszélni, amiről ugyancsak nincs szó a kormány programjában.
„Egyre kevesebben foglalkoznak mezőgazdasággal, őket segíteni kell, hogy a szolgáltatások terén vagy más szférákban tudjanak érvényesülni” – véli a képviselő, aki szerint így lehet megakadályozni a vidék elnéptelenedését. Ugyanakkor rámutatott, hogy meg kell akadályozni a génmódosított növények termesztését, legalább Erdélyben, hiszen így lehet esélyt adni a tradicionális ökogazdálkodásnak.
FRISSÍTÉS: Tévesen tájékoztatott a képviselő
Mint ahogy az cikkünkben eredetileg megjelent, Sebestyén Csaba sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) udvarhelyi kirendeltségének épületében rendezte be képviselői irodáját. Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség igazgatója pontosított: ez az állítás nem felelt meg a valóságnak, ugyanis az APIA nem tulajdonosa annak az ingatlannak, ahol a képviselő berendezte az irodáját, és ez azt jelenti, hogy nem az APIA-val kötött bérleti szerződést.
Mint Haschi tájékoztatott, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség Hargita Megyei Központja bérlőként van jelen az illető ingatlanban, amelynek a tulajdonosa a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
szóljon hozzá!