
Fotó: Zsók Enikő
Évzáró túrát rendez az Erdélyi Kárpát-Egyesület udvarhelyi szakosztálya, a városhoz közeli Budvárra kirándulnak.
2013. december 25., 22:012013. december 25., 22:01
2013. december 25., 22:072013. december 25., 22:07
Az esztendő utolsó szombatján, december 28-án az Erdélyi Kárpát-Egyesület évzáró túráját a Budvárra szervezi. Tervek szerint a Márton Áron térről (a Patkóból) indulnak reggel 9 órakor, a Lejtő utcán és Farcádi úton keresztül kimásznak a gyümölcsösbe, majd a Budvár erdejébe.
A tetőn babgulyást készítenek, majd hazafelé a Hodgyai-legelőn keresztül ereszkednek be a Csicser aljába, ahonnan a gyümölcsösön át jutnak le a városi sétatérre. A kirándulni vágyók vigyenek magukkal kényelmes bakancsot, réteges meleg öltözetet, egy paszulykonzervet, hagymát és valami húsfélét a babgulyáshoz (szalonnát vagy kolbászt), illetve tányért és kanalat. Minden érdeklődőt szívesen várnak a túrára – tájékoztattak a szervezők.
Érdeklődni a túravezetőnél, Kovács-Kendi Lehelnél a 0743-982061-es telefonszámon lehet. Találkozás szombaton reggel 9 órakor a Patkóban.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!