Turistacsalogató Kis-Békás projekt

•  Fotó: Csibi Márti

Fotó: Csibi Márti

Áldozatos munkával, csökönyös kitartással sikerült újra járhatóvá tenni a Kis-Békás-szoros egy szakaszát az árvíz rongálása után. A június végi áradás ugyanis teljességgel megsemmisítette a Hargita Öko Alpin Klub másfél éves munkáját, mely a hulladékgazdálkodástól a természetjárásig, több síkú környezetvédelmi tevékenységet is magába foglalt.

Csibi Márti

2010. november 24., 20:312010. november 24., 20:31

2010. november 25., 13:302010. november 25., 13:30

A Hargita Öko Alpin Klub egy nagyszabású környezetvédő projektet indított útjára a Hargita és Neamţ megye határán található Háromkút – Kis-Békás települések környékén, melynek célja a környék hulladékgazdálkodási rendszerének a kiépítése, ökológiai rehabilitálása, valamint a Kis-Békás-szoros hulladékmentesítése és turisztikai kiépítése.

Takarítás a Kis-Békás-szorosban félszáz önkéntessel, hidak és pallók építése, gát alapjainak létesítése, pihenőhelyek kialakítása – ez csak néhány a környezetvédő klub eddigi munkálatai közül, melyeket az utóbbi közel egy évben végeztek el, és amelyeknek most már nyomuk sincs. Gyakorlatilag a végére jártak már a tervezett fejlesztéseknek, csupán az információs táblák kihelyezése hiányzott, amikor jött az ár, és mindent vitt magával a helyenként 8–9 méter szinttel megnövekedett patak.

A támogatók, Izland, Liechtenstein és Norvégia kormányai, valamint a Polgár-Társ Alapítvány és az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmusa jóváhagyásával sikerült költségvetés-átcsoportosítást végezni, így négy információs tábla feláldozásával most egy függőhíd vezet a szoros belsejébe, feltárni a csodálatos látnivalókat.

„Tudtuk, hogy csak függőhidakban lehet gondolkodni, és ezeket legalább nyolc méter magasra kell helyeznünk. Nem volt értelme kitenni a táblákat egy olyan útra, amely járhatatlan, hiszen már csak egy korlát maradt meg az eddigi munkálatokból a Magyarok-hídján, az meg nem vezetett sehova. Ezért döntöttünk a függőhíd mellett” – fogalmazott Pál István a Hargita Öko Alpin Klub részéről. A munkálatokat november 19-ig sikerült befejezni, hiszen rendkívül sok gondot jelentett a szoros megközelítése is, mivel az árvíz után a haragos patak által kialakított torlaszok a hűtőszekrénytől a tévéig, a hatalmas rönköktől az autóig, mindent tartalmaztak – mesélte helyszínelése élményeit Pál István.

A környezetvédőket tömörítő klub által felvállalt projekt része a Háromkút és Kis-Békás települések hulladékgazdálkodásának megoldása. Ezeken a településeken mindeddig a szervezett hulladékgyűjtés semmilyen formája nem létezett, minek következtében a háztartási hulladék jelentős részét a helyi lakosság a patakba dobta, így a fokozottan veszélyes hulladékok is a Kis-Békás-szorosban halmozódtak fel, hatványozott veszélyt jelentve a környék szigorúan védett növény- és állatvilága számára is. A projekt életbe lépése óta azonban a damukiak és a háromkútiak is odafigyelnek a hulladékgazdálkodásra, ám mióta az utat elvitte a víz, megint gondot jelent a szemét elszállítása a településről.

A projekt kivitelezésében az egyesület partnere a Gyulafehérvári Caritas Gyergyószentmiklósi Családsegítő Szolgálata. A projekt életbe ültetése a Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Park, a gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentő Szolgálat, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség, a csíkszeredai Kós Károly Iskolaközpont, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Iskolaközpont segítségével történik. A Kis-Békás patak a Nagyhagymás-hegység déli részén, a Jávárdi-csúcs alatt ered, áthalad Háromkút és Kis-Békás településeken, majd a Békás-szorosban, a Pokol Torkának nevezett részen egyesül a Békás-folyóval. Az összefolyást megelőző utolsó 4 kilométeren páratlan szépségű szorost alakított ki, melyet a névadó patak nyomán Kis-Békás-szorosnak neveznek. A Hargita Öko Alpin Klub régóta figyelemmel kíséri a kis szoros életének, szennyezési szintjének alakulását. A jövő tervei között szerepel a Kis-Békás-szoros gyámságának a felvállalása – elképzelésük szerint ez a kezdeményezés a Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Parkot is segítené.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

A gyergyószentmiklósi köztéri garázsok közel egyharmadát bontották el mindeddig – a többség még áll

Közeleg a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének korszerűsítése, ezért május 31-ig le kell bontani a területen álló, engedély nélkül épített garázsokat. Egy hónappal a határidő előtt 41 építményt számoltak fel, de a többség még áll.

A gyergyószentmiklósi köztéri garázsok közel egyharmadát bontották el mindeddig – a többség még áll
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 30., csütörtök

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét

Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban

Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban
2026. április 28., kedd

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül

Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül
2026. április 28., kedd

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett

Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
Hirdetés