
Jövő télre könnyebben vehetnek tűzifát a gyergyószentmiklósiak
Fotó: Veres Nándor
Igényfelmérést folytat a gyergyószentmiklósi önkormányzat azzal a céllal, hogy 2018-ban elindíthassa a tűzifa-értékesítésre szánt telephelyet. Az elképzelés szerint sokaknak nagy segítség lenne ez, sőt a kezdeményezők szerint a falopások csökkenéséhez is hozzájárulhat a hivatalos tűzifatelep.
2017. november 21., 16:182017. november 21., 16:18
2017. november 21., 16:192017. november 21., 16:19
Mindenki érzi, hogy egyre nagyobb probléma a tűzifa beszerzése. Ezen próbál segíteni a városháza – vezette fel Nagy Zoltán polgármester az elképzelés ismertetését. Amint elmondta, módosult az erdészeti törvény, mely így lehetőséget ad arra, hogy az önkormányzatok – magyarországi mintára – fatelepeket létesítsenek. Gyergyószentmiklós is él a lehetőséggel, a városban létrehozandó telep célja az lesz, hogy
A fatelep megalapításának megvan a törvényben előírt folyamata. Az első lépés, hogy felmérjék az igényeket, hiszen csak azok a települések hozhatnak létre ilyen forgalmazó egységet, ahol erre lakossági igény van. Ezért
Az űrlapon az igénylőnek lakcíme, elérhetősége mellett fel kell tüntetni azt a becsült famennyiséget is, amennyit megvásárolna a telepen, azaz hogy mennyi fára lenne szüksége a következő (2018–2019-es) fűtési szezonban. Az igényeket december 31-ig kell benyújtani.
Fontos pontosítani, hogy az önkormányzat azt a tűzifamennyiséget árusítaná így, amelyet saját erdejéből fognak kitermelni 2018-ban. A felmérések szerint jövőre 2000 köbméter tüzelőnek való faanyag kerül majd ki innen. Mivel Gyergyószentmiklósnak fenyőerdői vannak, nyilván a faanyag is fenyő. Árról egyelőre nem beszélnek, ez ugyanis annak a függvénye lesz, hogy milyen kitermelési és beszállítási értékkel kerül majd a telephelyre a tüzelő. A következő évben az erdőkitermelési liciteket úgy hirdetik meg, hogy az nemcsak kitermelésre, hanem a beszállításra is vonatkozik majd.
A telephelyre vinnék a tűzifának valót, hogy a lakók könnyebben hozzájussanak. Illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Árusíthatnák a tűzifát a vágtereken is, rámpáról, de az erdőkre kijutni megfelelő járművel, és onnan beszállítani a tüzelőt sokak számára túl nehéz lenne. A fatelep célja pedig, hogy segítsenek a lakosságnak – szögezte le a polgármester. Hozzátette,
Csökkenhet a falopások száma is
A fatelep létrehozásának egy másik eredménye az lenne az elképzelések szerint, hogy ezzel csökkenne a falopás. Az utóbbi időben ugyanis – a korábbi időszaktól eltérően – nem az ipari feldolgozásra alkalmas rönköket lopják a fatolvajok, hanem zárt, erre a célra átalakított járművekben tűzifát hoznak az erdőkből, és értékesítik azoknak az embereknek, akik ennek megvásárlására rákényszerülnek, mert gyakorlatilag nincs is honnan hivatalosan fát vegyenek. Ha beindul a fatelep, ahonnan kiszámíthatóan és megfizethető áron lehet fát venni, akkor a fatolvajok kevesebb fát lopnak, mert kevesebbet tudnak eladni.
A 2000 köbméter nyilvánvalóan nem elég arra, hogy minden szükséget kielégítsenek. A beérkezett igénylések alapján fogják majd meghatározni, hogy egy család mekkora mennyiséget vásárolhat. Kizárnák a kereskedelmi célú vásárlást is, azaz hogy valakik felvásárolják és továbbadják.
A saját erdejéből származó fát értékesítené az önkormányzat a fatelepen
Fotó: Barabás Ákos
– szögezte le Nagy Zoltán. A törvény azt is rögzíti, hogy ki vásárolhat. Alapfeltétel a gyergyószentmiklósi lakcím. Ugyanakkor nem juthat a fatelepen tüzelőhöz az, aki akkora erdőterülettel rendelkezik, amelyből 10 köbméternyi tűzifát évente ki lehet termelni. Ez két hektárnyi 30 évnél idősebb erdőt jelent. Ugyanakkor az önkormányzat szándéka az, hogy azokat a magánszemélyeket segítse, akiknek nincs más lehetősége a fűtésre. Így nem igényelhetnek fát azok sem, akik olyan tömbházban laknak, amelyek rendelkeznek távfűtéssel, akkor sem, ha a lakó fával fűt. Nem tisztázott még, de valószínűleg kaphatnak fát a Gyergyószentmiklósi Közbirtokosság tagjai, hiszen erdőjük ugyan van, de a tagságnak ott nem adnak tűzifaosztalékot.
Az is fontos tudnivaló még, hogy december 31-ig az igényeket mérik fel, és a fatelepen értékesítendő fa még az erdőkben van, a 2018-as év első felében lesz kitermelve. Így erre a télre még biztosan nem lehet fát venni a gyergyószentmiklósi fatelepen.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!