A helyi önkormányzat döntése értelmében új cégnek adják át jövő áprilistól a csíkszeredai hulladékgyűjtési és -szállítási szolgáltatást. A jelenlegi szolgáltató, az AVE Huron egyelőre a december 31-én lejáró szerződés meghosszabbítására vár.
2011. december 07., 15:452011. december 07., 15:45
2011. december 07., 16:452011. december 07., 16:45
A jövő év első három hónapjában is számítanak a jelenlegi szolgáltatóra
A csíkszeredai önkormányzat 2012. április 1-ig szeretné meghosszabbítani az AVE Huronnal a szemétszállításra vonatkozó szerződést, attól az időponttól pedig egy másik szolgáltató, a város többségi tulajdonában levő Eco Csík lép a helyére.
Tóth László, az AVE Huron Kft- ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta, a cég a sajtóból, illetve az önkormányzat által elküldött tájékoztatóból értesült a tanács döntéséről. „A jelenlegi szerződésünk papírforma szerint december 31-én lejár. Egy javaslat érkezett az önkormányzattól azzal kapcsolatban, hogy a szerződést három hónapra hosszabbítsuk meg. Erről kellene tárgyalni a továbbiakban, várjuk a tárgyaló feleket, hiszen a keretkörülmények jelentősen megváltoztak” – mondta Tóth.
Az igazgató szerint arról még korai nyilatkozni, hogy mi történik majd a cég eszközeivel, konténereivel, meg szeretnék várni, milyen álláspontot képvisel a város. Az eszközállomány és a gyűjtőedényzet más partnereknél azonnal munkába helyezhető, és igény is van ezekre. Hozzátette, tisztázni kellene azt is, mi lesz azokkal a beruházásokkal, amelyeket az AVE Huron végzett el, és amelyek továbbra is a cég tulajdonát képezik. Az igazgató úgy véli, komplex tevékenységű szolgáltatóként az alkalmazottakat tovább tudják foglalkoztatni.
Az alpolgármester bízik abban, hogy nem lesz akadály
Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester szerint a szerződés meghosszabbítására vonatkozó dokumentumot továbbították a cégnek, ugyanakkor további tárgyalások következnek az új és a jelenlegi szolgáltató részvételével. „A városnak vannak még szerződései az AVE Huronnal a megyeszékhely takarítására, illetve a hóeltakarításra vonatkozóan, amelyek tovább is megmaradnak. Bízom benne, hogy az eddigi jó együttműködés nem fog megváltozni, nem lesz akadálya a hulladék-elszállítási szerződés meghosszabbításának, és nem kerülünk oda, hogy január elején nem lesz, aki elszállítsa a szemetet a városból” – vélte az alpolgármester.
Az AVE Huron által elvégzett beruházásokkal – hulladékgyűjtő szigetek, konténerek, gyűjtőedények – kapcsolatban Szőke azt mondta, erről is volt beszélgetés, a város nem akar ilyeneket vásárolni, de az új szolgáltatónak a lakónegyedi gyűjtőhelyek egy részét át kell alakítania, és a tárgyalások során eldől az is, hogy a meglévőket átveszi, vagy újak létrehozását tartja jobbnak.
December 15-től kapnak szerepet a süllyesztett tárolók
Csíkszereda több pontján, így a Jégpálya negyedben, a Piac utcában, a Lendület sétányon, a Szív utcában a kazánház mellett, a Pacsirta sétányon a parkolóban, a Dénes László utcában a járóbeteg-rendelő közelében, a Kossuth utca és Brassói út találkozásánál (a régi temető mellett), a Decemberi Forradalom utcában, és a Müller László utca 19-21. számok között már elhelyezték azokat a földbe ásott hulladéktárolókat, összesen huszonkettőt, amelyek egyre több helyen váltják fel a műanyag kukákat.
„A jelenlegi lakónegyedi gyűjtőhelyekkel voltak, vannak problémák a guberálók miatt, ezért is szeretnénk minél több ilyen földbe ásott tárolót elhelyezni. December 15-től azokról a helyekről, ahol már megjelentek a süllyesztett tározók, vissza kell vonni a műanyag kukákat” – közölte Szőke Domokos. Hozzáfűzte, az új szolgáltató feladatai közé tartozik, hogy 2012-13 folyamán további 60 ilyen földbe ásott tárolót hozzon létre a város különböző pontjain, és ahol erre lehetőség van, fokozatosan ezek váltják fel a jelenlegi rendszert. A városvezetés kiértesítőkben is igyekszik felhívni a lakosság figyelmét, hogy a süllyesztett tárolókba főként konyhai hulladékot öntsenek, és a pillepalackot vagy papírt a szelektív hulladékgyűjtő szigetek megfelelő kukáiba helyezzék el.
Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.
Baleset történt szombaton délután fél öt körül Tusnádfürdőn, a várost átszelő E578-as nemzetközi úton. Ketten megsérültek.
Egy héttel meghosszabbították a Csíki Székely Múzeumban látogatható Márkos András-emlékkiállítást, így az érdeklődők január 25-ig még megtekinthetik.
Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.
Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
szóljon hozzá!