Hirdetés
Hirdetés

Történelmi meccsre készül a Sepsi SIC

Rusz István menedzser és Zoran Mikes vezetőedző •  Fotó: Bíró Blanka

Rusz István menedzser és Zoran Mikes vezetőedző

Fotó: Bíró Blanka

A sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC női kosárlabdacsapatának legalább három ponttal kell legyőznie csütörtökön hazai pályán a szlovák Pieštanské Čajkyt, hogy beírja magát a hazai kosárlabda történelmébe, hiszen tíz év után az első romániai csapat lehet, amely továbbjut az Európa Kupa csoportköréből.

Bíró Blanka

2017. november 29., 19:412017. november 29., 19:41

2017. november 29., 19:422017. november 29., 19:42

„A Sepsi SIC a legjobb formában van, célunk, hogy kijussunk a csoportkörből. Az első Európa Kupa-mérkőzéseken még voltak sérült játékosaink, de most összeszedettebbek vagyunk” – mutatott rá Rusz István, a Sepsi SIC menedzsere a szerdai sajtótájékoztatón.

Az idény legfontosabb mérkőzése csütörtökön délután hat órakor kezdődik a Sepsi Arénában,

Hirdetés

Rusz István úgy látja, a csapat felkészült az összecsapásra, teljesíteni tudja a bravúrt, hogy három ponttal legyőzze ellenfelét. Ahhoz, hogy a zöld-fehér mezes lányok továbbjussanak a csoportkörből,

a hárompontos fölény mellé még annak a feltételnek is teljesülnie kell, hogy a csoportelső török Hathay BB legyőzze a lengyel Energa Torun csapatát.

A két mérkőzést a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) szabályzata szerint egy időben kell játszani, ezért kezdődik a sepsiszentgyörgyi összecsapás egy órával korábban, mint ahogy szokták, tehát ezúttal 18 órakor. A helyi közszállítási vállalat 17 órától, illetve 17 óra 20 perctől indít járatokat az Arénához, visszafelé a mérkőzés után indulnak a buszok,

nagyszámú szurkolótáborra számítanak, hogy bátorítsák a lányokat az idény legfontosabb mérkőzésén.

Zoran Mikes, a csapat vezetőedzője a sajtótájékoztatón kifejtette, ezekben a napokban már csak erre a meccsre összpontosítottak, a legtöbbet szeretnék kihozni a csapatból, és megpróbálják kihasználni a hazai pálya előnyeit.

Idézet
Egy lépésre vagyunk a céltól. A játékosok mindent megtesznek, hogy továbbjussunk, számítunk a szurkolóink segítségére is

mondta az edző. Tyaunna Marshall, a Sepsi SIC játékosa azt írta a Facebook oldalán, hogy csütörtökön akkora támogatásra lesz szükségük, mint még soha. „Hozzátok az egész családot!

Idézet
Ha ismertek valakit, aki soha nem volt a meccseinken, most hívjátok el őt is, mutassátok meg, mit mulasztott! Mi valami különlegeset próbálunk tenni, de tele Arénára van szükségünk.

Mi küzdünk értetek, ti hozzátok az energiát!” – írta a játékos.

Nem segít a szövetség

A mérkőzést nem közvetíti a televízió, noha megkeresték a tévétársaságot, ám az csak más időpontban vállalta volna, arra pedig a FIBA-szabályzat szerint nincs lehetőség. Újságírói kérdésre Rusz István elmondta, a Román Kosárlabda-szövetség nem segít ebben a kérdésben, holott a sepsiszentgyörgyi csapat a szövetségnek is gyűjti az Európa Kupában megszerzett pontokat. Romániának eddig nem volt egyetlen pontja sem Európában, a Sepsi SIC-nek köszönhetően jegyzik, ám a Román Kosárlabda-szövetség honlapján hamarabb beszámolnak egy ifjúsági mérkőzésről, mint a bajnoki címvédő Sepsi SIC európai vagy hazai eredményeiről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára

A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára
2026. szeptember 24., csütörtök

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál

Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál
2026. szeptember 24., csütörtök

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya

A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya
2026. szeptember 24., csütörtök

Megvannak az egyik megyében átvizsgált nyugdíjak adatai, a pénztár vezetője szerint ebből születhetett a becslés a tévedésre

A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.

Megvannak az egyik megyében átvizsgált nyugdíjak adatai, a pénztár vezetője szerint ebből születhetett a becslés a tévedésre
2026. szeptember 24., csütörtök

XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert

Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.

XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Közel másfélszer jelentkeztek többen a VIBE Epic Class Battle idei kiadására

Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.

Közel másfélszer jelentkeztek többen a VIBE Epic Class Battle idei kiadására
2026. szeptember 24., csütörtök

Kétszer annyi medveriasztás Hargita megyében, mint tavaly ilyenkor – íme a „legforgalmasabb” helyszínek

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.

Kétszer annyi medveriasztás Hargita megyében, mint tavaly ilyenkor – íme a „legforgalmasabb” helyszínek
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyilvánosságra hozott adatok: az egyik állami cég igazgatójának fizetése meghaladja a 100 ezer lejt

A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.

Nyilvánosságra hozott adatok: az egyik állami cég igazgatójának fizetése meghaladja a 100 ezer lejt
Hirdetés