Hirdetés
Hirdetés

Tömegekre lehet számítani a strandokon

Illusztráció •  Fotó: Boda L. Gergely

Illusztráció

Fotó: Boda L. Gergely

Zárva lesznek a marosvásárhelyi közhivatalok hétfőn és kedden, kevesebb autóbusz fog közlekedni, de a strandolásnak és a szabadtéri programoknak kedvező időjárás lesz az előttünk álló hosszú hétvégén.

Simon Virág

2017. augusztus 10., 16:402017. augusztus 10., 16:40

Nagyboldogasszony napját, vagyis augusztus 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánítottak, s mint általában, a közhivatalokban dolgozók a hétfői napon is szabadok lehetnek – igaz, ezt majd be kell pótolniuk. Ha fontos elintéznivalónk van, akkor jó tudni, hogy pénteken még felkereshetjük a közhivatalokat, de hétfőn és kedden nem lesznek nyitva. Kivételt képez a Maros megyei útlevélosztály, ahol a nyári zsúfoltságra való tekintettel nem lesznek szabadnapok.

Augusztus 14-én és 15-én is reggel fél kilenc és délután fél öt óra között az ügyfelek rendelkezésére állnak. Fontos tudnivaló, hogy mivel a pénztár ezeken a napokon nem működik,

Hirdetés

az útlevél-kibocsátási illetéket korábban kell kifizetni.

A szabadnapokra való tekintettel a marosvásárhelyi és vidéki közszállítási járművek hétfőn és kedden is hétvégi program szerint közlekednek, vagyis kevesebb jármű lesz az utakon. Ha távolabbi településre szeretnénk utazni, időben érdeklődjünk a menetrendről és indulási időpontokról. A nagyáruházak a megszokott órarend szerint tartanak nyitva.

Ha szabadtéri tevékenységet tervezünk a hosszú hétvégére jó, ha tudjuk, hogy pénteken és szombaton 30 Celsius-fok fölé emelkedik a levegő hőmérséklete, de vasárnap kisebb esőre, zivatarra is számíthatunk, s a nappali csúcshőmérséklet „megreked” 25 foknál.

Hétfőtől újra felmelegedés várható,

záporeső még lehetséges, de kora délután harminc fok körüli hőmérséklet lesz. Kedden már újra tiszta ég és napsütés lesz, a legmagasabb hőmérsékleti érték eléri a 29 Celsius-fokot.

A marosvásárhelyi állatkert 9-20 óra között tart nyitva, az utolsó jegyet este 7 órakor adják el. A Víkendtelep és a marosszentgyörgyi strand is megszokott program szerint működik, s számíthatunk arra, hogy mindkét helyen nagy tömeg lesz, így ha jó, árnyékos helyet, napozóágyat szeretnénk találni, akkor a kora reggeli órákban kell jegyet váltanunk. Ha Szovátán vagy Parajdon szeretnénk strandolni jó, ha tudjuk, hogy a szovátai Mogyorósi tó kilenc órától, a Medve tó tíz órától nyit, a parajdi strand pedig szintén tíztől, de ez utóbbi medencéjében 20 óráig lehet lubickolni. Ha nyugisabb sós vizű strandot szeretnénk, kipróbálhatjuk a Szászrégen melletti Alsóidecsen levő, két medencés fürdőt, s egyre népszerűbb a vásárhelyiek és környékbeliek körében a Beszterce megyében, Bethlen település közelében levő Figa fürdő, ahol sós tó és medence, édesvizű medencék és csúszdák várják a strandolni, kikapcsolódni vágyókat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton

Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen

Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen
2026. szeptember 22., kedd

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán

Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán
2026. szeptember 22., kedd

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan

Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán

Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán
2026. szeptember 22., kedd

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül

Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
Hirdetés