
Nem csak a kukákba, melléjük is jut szemét bőven
Fotó: Pál Árpád
Az illegális szemétlerakás elleni akciójuk kezdete óta már harminchat alkalommal büntetett a székelyudvarhelyi helyi rendőrség a vonatkozó előírások megsértése miatt. A jövőben bővítenék a hulladéktárolók mellett felszerelt mobil térfigyelő kamerák számát.
2017. szeptember 20., 12:542017. szeptember 20., 12:54
Nemcsak a szeméttárolók mellé illegálisan lerakott hulladék jelent gyakori problémát Székelyudvarhelyen, hanem az is, hogy a rácsos szemétgyűjtők nyílásain bemásznak a guberálók, és kikotorásszák a szemetet a kukák mellé. Olyan is van, ahol a rácsos ajtóról hiányzik a lakat, így a kóbor állatok is hozzáférnek a szeméthez. A lakókat a tárolók mellé illegálisan lerakott építkezési hulladék, a kidobott bútorok látványa is zavarja, de
A Győzelem utca egyik lakója éppen a szeméttárolóhoz tartva elmondta, régebben be volt zárva a rácsos építmény ajtaja, de mindenkinek kulcsa volt hozzá a kis bedobónyílások kialakításáig. Náluk viszont a hulladéktároló ajtaján lévő lakatot ismeretlenek eltávolították, így már bárki bemehet oda. Úgy véli, nem szép látvány, és zavarja az ott élőket a földön szétszórt szemét, amit ráadásul a szél is széthord.
Ha nem sikerül beazonosítani a tettest, a lakóknak közösen kell kifizetniük a plusz szemét elhordását. Archív
Fotó: Barabás Ákos
Az elmúlt időszakban a törvénytelen szemetelés megfékezésére kamerákat helyeztek ki egyes szeméttárolók mellett, és
– közölte László Szabolcs, a székelyudvarhelyi helyi rendőrség vezetője. Hozzátette, noha jelenleg is előfordulnak ilyen esetek, az előző évekhez viszonyítva csökkent a kihágások száma. A helyi rendőrség nem csak bünteti, össze is szedeti a szemetet azzal, akit tetten ér. Természetes személyek esetében 100-tól 500 lejig terjed a büntetés, míg a jogi személyek 500–1000 lejes bírságot kaphatnak.
Újra és újragyűl. Mintha vonzaná a szemetet a hulladéklerakó széle. Archív
Fotó: Barabás Ákos
A kukák mellé illegálisan lerakott hulladék mennyiségének függvényében a hulladékgazdálkodási vállalat a lakástulajdonosi társulásnak számlázza ki a pluszköltségeket, így a lakók zsebe bánja annak elszállítását. Amennyiben a helyi rendőrségnek sikerül azonosítania a törvénytelenül lerakott hulladék gazdáját, az ő nevére számlázzák ki az elszállítás költségét. Az akció kezdete óta harminchat alkalommal róttak ki pénzbírságot törvénytelen szemetelés miatt.
A helyi rendőrség továbbra is a lakosság együttműködését és segítségét kéri: ha észlelik, hogy valaki nem a megfelelő helyre rakja le a szemetet, vagy illegális hulladékot szállít a tárolóhoz, illetve kukában turkáló egyéneket látnak, mielőbb értesítsék a helyi rendőrséget. Bejelentéseiket a 0372–100166-os vagy a 0266–210210-es telefonszámon tehetik meg.
Nicușor Dan államfő megtámadta az alkotmánybíróságon a bizonyos természetvédelmi területek védettségének megszüntetését lehetővé tevő törvénytervezetet.
Dróndarabok csapódtak be keddre virradóra Románia területére a Tulcea megyei Grindu térségében.
November elején lezárult a TEGA idei lomtalanítási akciója. Mérlegvonás után kiderült, az év folyamán – 2024-hez viszonyítva – lényegesen kevesebb háztartási elektronikai cikket, nagyméretű hulladékok kellett elszállítani a porták elől.
Az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó újabb kifizetési kérelmet készül benyújtani november végéig Románia az Európai Bizottsághoz – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök.
Minimálbérnél kisebb fizetésért dolgozó óraadó pedagógusok, a többlettanórákat vállaló tanároknál jobban fizetett takarítónők, mozaiknormák és a rendszert elhagyó szakemberek. Több anomáliát is okoztak a megszorítások a közoktatási rendszerben.
Piszkosul látványos, ezért is kár, hogy a nézők többsége nem nagyvásznon, hanem az otthoni képernyőjén nézheti meg Guillermo del Toro Frankenstein filmjét. Ajánló.
Gyergyószetmiklóson, Csíkszeredában, Székelykeresztúron sem okozott gondot egyes sofőröknek az elmúlt hétvégén, hogy tilos járművet vezetni alkohol hatása alatt, többüket azonban elkapták a rendőrök és bűnügyi eljárást indítottak ellenük.
A PayU GPO Románia hétfőn közzétett adatai szerint több mint 1,31 millió tranzakciót bonyolítottak le és mintegy 720 millió lejt költöttek el a vásárlók fekete pénteken az árengedményeket kínáló romániai online áruházaknál.
Az ország nagy részén a legmagasabb nappali hőmérséklet nem haladja meg a 15 Celsius-fokot ezen a héten, csak a Bánságban lesz továbbra is melegebb az ilyenkor megszokottnál – derül ki a november 10–23. közötti időszakra vonatkozó előrejelzésből.
szóljon hozzá!