
Személyzethiánnyal küszködnek a börtönök. Illusztráció
Fotó: FreeImages.com/Miguel Saavedra
1020 betöltendő állást hirdetett meg a fogvatartási intézményekben az igazságügyi minisztérium, de Tudorel Toader tárcavezető szerint még így is személyzethiánnyal küzd ez a szektor.
2017. augusztus 29., 15:372017. augusztus 29., 15:37
A börtönök személyzetét kiképző iskola a Bákó megyei Aknavásáron működik, idén ünnepli megalapításának huszadik évfordulóját. Az ebből az alkalomból szervezett ünnepségen jelen lévő igazságügyi miniszter azt mondta:
sokkal egyszerűbben, mint alapjaiból új fegyházat építeni.
Már nem csak a véglegesítés előtt álló bértörvény-tervezet miatt nő az elégedetlenség az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben, hanem a személyzethiány miatt fokozódó leterheltség miatt is. Általános sztrájkra készül az érdekvédelem.
Húsz megye hatvan településén és Bukarestben okozott károkat a kedd esti vihar – közölte szerdán reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedden este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
A szaknak megfelelő kötelező tantárgy (matematika vagy történelem) írásbeli vizsgájával folytatódik szerdán az érettségi.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
A minimálbér emelkedése miatt július elsejétől 202,5 lejről 216,25 lejre nő a bírságpont értéke – tájékoztatott kedden a közlekedésrendészet.
Rekord született: még nem fordult elő eddig az, hogy Kovászna megyében négy egymást követő napon vörös kódú, azaz a legmagasabb fokozatú riasztást adjanak ki a hőség miatt.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!