
Elköltözöttek és az ott lakók találkoztak Nagykedében
Fotó: Péter László
Negyven évvel ezelőtt még legalább száz házban laktak a Székelykeresztúrtól öt kilométerre található Nagykedében, amely azóta szinte elnéptelenedett. A porták többségét lebontották, az emberek elköltöztek. Ma alig több mint kéttucat ember él az egykor jobb napokat látott faluban. Múlt szombaton valami megmozdult a településen, ahol első alkalommal szervezték meg az elszármazottak, illetve az ott lakók találkozóját.
2017. augusztus 30., 13:432017. augusztus 30., 13:43
A mindössze tizennégy állandó lakost számláló Nagykedében nem falunapokat, hanem az elszármazottak és a még ott élők találkozóját szervezték meg szombaton. Takács Zoltán, a kis közösség vezetőjének becslése szerint az alkalomra kétszázötvenen gyűltek össze. Bográcsozás, gyerekprogramok, népdaléneklés és néptánc, valamint népi vetélkedők mellett
újrafestették a helyi kultúrotthont, rendbe szedték a két második világháborús emlékmű környékét, amelyeket meg is koszorúztak. A meghitt hangulatú rendezvény közös nótázással és tábortűzzel zárult.
Az 1970-es években még közel száz lakott ház állt a Székelykeresztúrhoz közeli településen, aztán szép lassan elnéptelenedett a falu, a porták nagy részét pedig lebontották. Ma néhány megmaradt betonalap árulkodik az egykori épületekről, többségük valamikori helye már csupán a régi lakók emlékeiben él – mesélte Takács Zoltán.
öt család évtizedek óta lakja, egy pedig néhány éve költözött oda. Rajtuk kívül még körülbelül ugyanennyien szabadság ideje alatt, illetve hétvégenként tartózkodnak Nagykedében. A régi református templomban nem tartanak istentiszteletet, mivel elfogytak a hívek, a helyiek a szomszédos kiskedeiekkel együtt három-négy alkalommal a két település közötti dombon álló, nemrégen felújított unitárius templomot látogatják.
2000-ben unitárius találkozót tartottak a faluban, majd tizenhét éven keresztül semmi sem történt. Idén tavasszal négy család kezdte elindítani a közösségi életet, Takács Zoltán reményei szerint hamarosan faluturizmussal sikerül életet lehelni a településbe.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!