Mezőgazdasági területeket ellenőrzött a rendőrség és csendőrség Háromszéken, főként ott, ahol nagy a terménylopások kockázata.
2011. október 07., 12:262011. október 07., 12:26
2011. október 07., 14:202011. október 07., 14:20
Nappal szedik a pityókát, éjjel pedig lopják
A Kovászna megyei rendőrség és csendőrség közös akció során ellenőrzött több mezőgazdasági területet is a megyében, főleg olyan zónában, ahol a bejelentések szerint elszaporodtak a terménylopások. A rendőrök délután öt és este nyolc óra között tartották az ellenőrzéseket, vonták felelősségre a tetteseket. Az akció során hatszor járőröztek azokon a területeken, ahol nagy a terménylopás kockázata, két megfigyelést szerveztek, valamint 45 személyt igazoltattak. Emellett három személytől ujjlenyomatot is vettek, de 12 autót és kilenc szekeret is átvizsgáltak az akció során.
A rendőrök az akcióról elmondták: az eltulajdonított termény értéke a pár száz lejtől, több ezer lejig is terjedhet és a megrongált, meglopott szántó területek, gyümölcsösök, szőlőskertek általában a lakott településektől távol esnek, ritkán látogatottak, ami megnehezíti az ellenőrzést. A rendőri razziák mellett a tulajdonostól is függ az, hogy az általa művelt terület, illetve a betakarított termények mennyire válnak az elkövetők célpontjává. Ezért a lopások megelőzésére ellenőrizni kell a területet, a gazdák pedig értesítsék egymást, amennyiben valami rendellenességet vagy behatolást észlelnek.
Miért fontos a pontos és jól megírt önéletrajz és mikor segíthetnek a továbbképző- és átképző programok? Hol érdemes tájékozódni az új munkalehetőségekről? – ezekről beszélgettünk a Maros megyei munkaügyi szakemberekkel.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
szóljon hozzá!