Elkészült a Nicolae Bălcescu és a Rét utcákat összekötő út, melynek átadására csütörtökön 14 órától került sor. A szinte fél kilométeres szakasz a Gótok utcája elnevezést kaphatja, ugyanis a munkálatok során jelentős gót leletekre bukkantak.
2011. november 24., 21:282011. november 24., 21:28
Az átadáson a beruházók képviselői, az útszakasz menti területek tulajdonosai és Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere voltak jelen. Az összekötő út munkálataik nagy részét a polgármesteri hivatal finanszírozta, a környékbeli cégek pedig mintegy 50 ár területet adtak át közhasználatra. Az átadáson többek között elhangzott, hogy az összekötő út elsősorban a Nicolae Bălcescu és Bethlen Gábor utcai forgalmat tehermentesíti, az oroszhegyi, szentkirályi és kadicsfalvi lakosok így könnyebben meg tudják majd közelíteni Udvarhely központját, és mivel a jövőben felépülő cégek folyamatosan használni fogják, közvetve új munkahelyek teremtéséhez is hozzájárulhat.
Bunta Levente a jövő évi tervek között megemlítette a Rét utca Sas utcáig való továbbépítését, „melyre van reális lehetőség”. A továbbiakban ennek egészen a Szejkefürdőig tartó továbbépítése tervéhez a polgármester még hozzátette: „Ez a város általános rendezési tervében szerepel, egy olyan terelőút lesz majd, amely teljesen kikerülné Udvarhelyt.”
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!