Szigorítottak. A diákok csak szülői kérésre utazhatnak este nyolc után • Fotó: Gergely Imre
Hiába érvényes a bérlet, este nyolc után nem utazhatnak ennek felmutatásával a diákok a Gyergyószentmiklósról induló, a környék településeit érintő buszjáratokon. Az iskolák kérésére hozták be az intézkedést a társaságok.
2018. november 13., 18:542018. november 13., 18:54
2018. november 13., 18:562018. november 13., 18:56
Unokáját nevelő tekerőpataki nagymama panasszal kereste fel szerkesztőségünket. Kifogásolta, hogy tizenöt éves unokája hiába mutatta fel érvényes bérletét a Gyergyószentmiklósról este tíz óra után induló buszjáraton, a sofőr csak jegyvásárlás ellenében akarta felengedni a járműre a fiút. Pénz nem volt a gyereknél, kétségbeesett telefonhívására a nagymama tanácsolta, szóljon a buszvezetőnek, hogy a célállomáson majd ő fogja kifizetni a jegy árát.
A panaszos elmondása szerint a Gyergyószentmiklóson tanuló kilencedikes unokája a délutáni órákban a város egyik vendéglátó egységénél szakmai gyakorlaton vett részt, a kötelező „praktika” eset nyolc órakor ért véget, így
„Vártam az unokámat a tekerőpataki megállóban, de végül nem vett el pénzt a jegyre a sofőr. Dühítő az eset. Kihez menjen egy gyermek, ha ott marad este az utcán? Egyáltalán miért kell beszámoljon arról a sofőrnek, hogy ő azért utazik későn, mert tanulni akar?” – méltatlankodott a nagymama. Elmondta, az eset másnapján felkereste az illető busztársaságot, ahol megoldásként azt a javaslatot kapta, jelezze írásban, hogy unokája a késő esti órákban is utazhat, ennek a papírnak a felmutatásával szálljon buszra adott esetben a gyerek, ha érvényesíteni szeretné bérletét.
Szerkesztőségünk megkereste az illető busztársaságot. Fehér Zoltán, a Vándor Trans Kft. vezetője elmondta, az iskolák kérésére az általa vezetett és más gyergyói busztársaságok is szigorítást vezettek be a diákbérleteket illetően. A bérlet az iskolaidőre szól, és este tízkor már nincs tanítás. Vakációs időszakokra sem vásárolnak bérletet a diákok... Ennek ellenére régebben volt példa arra, hogy a késői járaton a munkásoknak nem volt helyük, mert a gyerekek elfoglalták. Persze nem a mi hatáskörünk ellenőrizni, hogy a diákok hánykor mennek haza, de a tavalyi tanévben
A gyerekek erről többször figyelmeztetve voltak” – mondta Fehér Zoltán. Hozzátette, ha iskolai tevékenység miatt a késő esti órákban utazna a diák,
Az ilyen eseteket a busztársaságoknál kell jelezni. A Vándor Trans vezetője a saját telefonszámán is készséggel fogadja az ilyen jellegű megkereséseket.
Már Kézdivásárhelyen is igényelhető az új elektronikus személyi igazolvány (CEI) a város Személynyilvántartó Hivatalánál – olvasható az önkormányzat közösségi oldalán.
Kánikulára és viharokra is figyelmeztetett kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.
A székelyudvarhelyi Iancu de Hunedoara 385. tüzérzászlóalj toborzási kampányt indított hivatásos katonai állások betöltésére. A jelentkezési időszak június 11-től július 31-ig tart – adják hírül közleményükben az illetékesek.
Lezárult az érettségi, amely számos újdonságot hozott, például most először lehetőség nyílik a dolgozatok megtekintésére is, még a fellebbezés előtt. Bárki megtekintheti a dolgozatát, aki pénteken 14 óra és 17 óra között kérést nyújt be.
Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a Parajdon történtekből okulva ellenőrzéseket rendelt el azoknál a bányáknál, ahol fennáll a vízszennyezés veszélye.
Forgalomkorlátozásra kell számítani Székelyudvarhely központjában kedden és szerdán.
Ismét megnyílnak a kapuk a képzőművészet kedvelői előtt: az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz Sepsiszentgyörgyön.
Kelemen Hunor szerint 19 százalékról 21 százalékra kellene növelni az áfakulcsot az élelmiszerek és a gyógyszerek kedvezményes áfakulcsának megtartásával.
A rend vagy rendezetlenség helyszíntől függ Székelyudvarhelyen is, ahol már hónapok óta működnek az új digitális hulladékgyűjtő szigetek. A városháza szerint a rendszer csak akkor működhet jól, ha a lakók is partnerek benne.
A kormányprogram nagy része elkészült, de sem a deficitcsökkentési csomaggal, sem a kormányprogrammal nem lehet haladni addig, amíg nincs miniszterelnök-jelölt – jelentette ki hétfő este az RMDSZ elnöke.
3 hozzászólás