Öt új háziorvosi ügyeleti központ létesítését tervezi idén a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság. Alcsíkon és Felcsíkon is helyet kapna két ügyeleti központ.
2018. február 20., 10:002018. február 20., 10:00
Hargita megyében jelenleg Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, illetve Parajdon működik háziorvosi ügyeleti központ. Gyergyóremetén is volt ilyen intézmény, azonban tavaly év közben lakat került rá.
Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója lapunknak elmondta, a megyei egészségügyi igazgatósággal közösen
„Az ügyeleti központok létrehozásához főképp háziorvosi csoportosulások szükségesek. Ezek létrehozása azért fontos – magyarázta Duda –, mivel a központok egyfajta szűrők, amelyek az enyhébb sürgősségi esetek ellátására hivatottak, tehermentesítve ezzel az adott környék kórházának a sürgősségi osztályát.”
„Az év elején megjelent rendelkezések új lehetőségeket biztosítanak e központok megnyitására, tulajdonképpen új távlatok nyílnak. Az új szabályozások sokkal nagyobb jövedelmet biztosítanak az ügyeleti központban dolgozó háziorvosoknak és asszisztenseknek. Az egészségügyi igazgatósággal közösen közöltük a háziorvosokkal, hogy ennek fényében jobb körülmények között vállalhatnak munkát, arra biztatjuk őket, hogy legyenek partnerek az új központok létrehozásában. Ugyanakkor azt
Nem zárkózunk el az elől sem, hogy ezeken a településeken kívül máshol is nyíljanak ügyeleti központok, viszont ezek a térségek élveznek elsőbbséget, mert
– húzta alá Duda.
Az új rendelkezések szerint ha az ügyeleti központ egy olyan helységben működik, ahol az önkormányzat biztosítja az épületet, illetve felvállalja a fenntartási költségeket, akkor az ott dolgozó háziorvosok 44 lejes órabért kapnak, amiből 4 lej a gyógyszerkészlet biztosítását fedezi.
Ebből az összegből azonban biztosítani kell a fenntartási költségeket és a gyógyszerkészletet is. Ugyanakkor minden ügyeleti központnak kell legyen egy koordinátora, aki még plusz 15 százalékos juttatást kap a 40 vagy 60 lejes órabér után – fejtette ki Duda Tihamér, hozzátéve, hogy akár már fél éven belül megvalósulhat ezek létrehozása. „Új lehetőségek nyíltak, épp ezért várjuk a visszajelzéseket a háziorvosoktól az egészségügyi igazgatósággal közös kezdeményezésünkre” – zárta.
A csíkszeredai ügyeleti központ
A csíkszeredai központ finanszírozása és ellátása három lábon áll. A rendelőhelyiséget a Hargita megyei és a csíkszeredai önkormányzat biztosítja, a fenntartási költségek az utóbbit terhelik. A központban ügyeletező hét orvos és asszisztenseik bérét az egészségügyi minisztérium fizeti az egészségbiztosító pénztáron keresztül. Az ott nyújtott egészségügyi szolgáltatások teljes mértékben díjmentesek, függetlenül attól, hogy az illető személy rendelkezik-e egészségbiztosítással vagy sem. Az ügyeleti központ a Testvériség sugárút 16. szám alatt található.
Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről és Marosvásárhelyről, valamint környékükről is lehet jelentkezni a szenvedélybetegeknek, illetve felnőtt hozzátartozóiknak szervezett terápiás programra.
Turistára támadt egy medve szombaton a Cenk és a Keresztényhavas közötti hegyi ösvényen. A medvetámadás áldozatának sikerült elmenekülnie, a segélyhívást követően arc- és végtagsérülésekkel szállították kórházba.
Ilie Bolojan miniszterelnököt többen kifütyülték szombaton Nagykárolyban, a román hadsereg napján szervezett katonai ünnepségen mondott beszéde alatt, illetve azt követően is. A kormányfő azt mondta, meg van szokva az ilyen dolgokkal.
Kiugrott egy tömbház negyedik emeletéről egy férfi szombaton Râmnicu Vâlceán, még mielőtt a helyszínre riasztott tűzoltók felfújhatták volna a légpárnát. A zuhanást követően az 52 éves férfi életét vesztette.
Az egyhetes őszi vakációban Csíkszeredában és a Marosvásárhely melletti Marosszentgyörgyön is megnyitják a jégcsarnokot a nagyközönség előtt is.
Nicușor Dan államelnök szombaton kijelentette, a román hadsereg korszerűsítése prioritást jelent, mivel nem elég azt mondogatni, hogy békét akarsz, tenni is kell érte azzal, hogy felkészülsz a háború elbátortalanítására.
Két földrengés is volt szombaton a Vrancea szeizmikus térségben. A kettő között egy óra sem telt el.
Tizenegyedik alkalommal szervezték meg a Legszebb Erdélyi Magyar Dal vetélkedőt, már lehet szavazni a kiválasztott 14 dalra. Október végén derül ki, hogy melyik lesz a közönségkedvenc.
Ketten életüket vesztették abban a személyautóban, amelyet egy megcsúszott kamion tarolt le pénteken Iași megyében.
Elérte Székelyföldet is a nyugatról érkező hidegfront, de a Csíki-medencéből még nem tudta „kiseperni” a levegőt. Székelyföld-szerte Csíkszeredában volt a legmelegebb szombatra virradóan.
szóljon hozzá!