
Illusztráció
Fotó: Kristo Robert
Kovászna megyében is gondot okoz, hogy idén kevesebb kedvezményes üdülőjegyet kaptak a nyugdíjasok.
2017. augusztus 10., 19:392017. augusztus 10., 19:39
Az előző évekhez képest mintegy felére csökkent idén a nyugdíjasok számára az állam által kibocsátott kedvezményes üdülőjegyek száma, amely felháborodást keltett az érintettek körében.
Több megyei nyugdíjpénztár is arról számolt be, hogy az első félévben az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva mintegy feleannyi kedvezményes jegyet tudtak értékesíteni. Köllő Piroska, a Kovászna megyei intézmény sajtószóvivője lapunknak elmondta: országos szinten 12 kezelőközpontnak az országos nyugdíjpénztár a főrészvényese, köztük van például a kovásznai Dacia-szálló. Ezek esetében nem merült fel probléma, időben és megfelelő számban megkapták a kedvezményes kezelőjegyeket. A magánszolgáltatókat azonban ettől az évtől közbeszerzés során kell kiválasztani, a procedúra pedig hosszadalmas, a fellebbezések miatt késtek a szerződéskötések, így
Köllő Piroska arról is beszámolt: a háromszéki nyugdíjasok körében Kovászna és Tusnádfürdő a legnépszerűbb. Kovásznán nem is voltak gondok, ám Tusnádfürdőre csak negyedannyi jegyet kaptak, mint tavaly. A korábbi években előfordult, hogy ha valamelyik megye nem értékesítette az összes jegyét, akkor ezeket szétosztották ott, ahol hiány merült fel, de most ebben sem reménykedhetnek, hiszen az egész országban keveslik a szelvényeket.
A kedvezményes kezelőjegyeket a társadalombiztosítási alapból finanszírozzák, a 16 napos üdülés során pedig a nyugdíjasok 12 napig részesülnek gyógykezelésben. Az ár tartalmazza a szállást és az étkezést is. A költségekhez az érintetteknek bruttó nyugdíjuk 50 százalékával kell hozzájárulniuk. Köllő Piroska arra biztatja a nyugdíjasokat, hogy ha igényt tartanak a kedvezményes gyógykezelésre, mégis nyújtsák be a kérést a megyei pénztárban. Az utalványokat pontszámok alapján ítélik oda, ezt nem helyben bírálják el, hanem az országosan egységes számítógépes programba kerülnek. A betegnyugdíjasok nagyobb pontszámot kapnak, illetve azok a nyugdíjasok is, akik az elmúlt években nem vették igénybe a kedvezményt.
Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.
A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
szóljon hozzá!