
Kevesebben vesztették életüket a közutakon 2019-ben, mint az azt megelőző évben. Még kevesebb is lehetne a balesetek száma. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Bár 2019-ben csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma, Hargita és Maros megyében tavaly így is 75 személy vesztette életét az utakon. Míg Maros megyében sok a figyelmetlen gyalogos, Hargita megyében a balesetek okai között gyakran szerepel az alkoholfogyasztás.
2020. január 28., 09:422020. január 28., 09:42
Sok aggasztó adatra derült fény a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. évi tevékenységi beszámolójából. Többek között azt is megtudhatjuk, hogy
Súlyosan megsérült és hosszas kórházi ellátásra szorult 277 személy, ez csupán kettővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Ami a súlyos balesetek okait illeti, Emanuela Fărcaş, a rendőrség sajtószóvivője többet is ki tud emelni:
Jó hír, hogy 2018-hoz képest tavaly a gyalogosok óvatosabbak voltak és elővigyázatosabban keltek át az úttesten, így 2019-ben tizenhárommal csökkent azon súlyos balesetek száma, amelyekben gyalogosok is érintettek voltak. A Maros megyei rendőrség tavaly is rendszeresen tartott közúti ellenőrzéseket, 1821 esetben bűnügyi eljárást indítottak a szabálytalankodó gépkocsivezetők ellen, 6036 gépjárművezetői jogosítványt vontak be. Idén is folytatják az ellenőrzéseket, de hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, a gyalogosok és gépkocsivezetők tájékoztatására is – tudtuk meg.
Fotó: Pinti Attila
Hargita megyében is csökkent tavaly a halálos közúti balesetek száma, nyolccal kevesebben haltak meg autóbaleset következtében, mint egy évvel korábban. Mint Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta,
A súlyos közúti balesetek okairól a sajtószóvivő elmondta, hogy a leggyakoribb a túlzott sebesség, ami nemcsak a gépkocsikra érvényes, hanem a kerékpárosokra, a szekérrel és más munkagépekkel közlekedőkre is. De az elsőbbség megadásának elmulasztása is az okok között van, és több súlyos baleset történt amiatt, hogy a gépkocsivezető alkoholfogyasztás után ült autóba.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
1 hozzászólás