
Fotó: Haáz Vince
Nem áll fenn annak a veszélye, hogy a pedagógusok bojkottja miatt idén elmaradjanak az országos vizsgák – jelentette ki kedden Mihai Dimian oktatási és kutatási miniszter.
2026. március 17., 18:042026. március 17., 18:04
A parlamentben nyilatkozó tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: folyamatos a párbeszéd minisztérium és a szakszervezetek között, és közösen keresik a megoldásokat a felmerülő problémákra – írja az Agerpres.
Dimian szerint az oktatási minisztérium idei költségvetésére „lehet építeni”, és az oktatás lehet az első ágazat, amelyik kilábal a jelenlegi nehéz helyzetből. Elmondta, hogy kedden egyeztetett a tanügyi szakszervezetek képviselőivel, és a találkozó konstruktívnak bizonyult. Emlékeztetett, hogy
Emellett a helyreállítási terv (PNRR) keretösszegéből megvalósuló beruházásoknak köszönhetően korszerűsödik az oktatási infrastruktúra is.
Keddi együttes ülésükön a parlament költségvetési bizottságai kedvezően véleményezték az oktatási minisztérium költségvetését.
350,7 millió eurót sikeresen felszabadított az uniós helyreállítási források harmadik részletének befagyasztott részéből, ugyanakkor 458,7 millió eurót végleg elveszít a korábbi években késve, hiányosan vagy hibásan végrehajtott reformok miatt.
A Cégnyilvántartási Hivatal adatai szerint 2026 első három hónapjában 5424 vállalat függesztette fel a tevékenységét Romániában, 7,88 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba – közölte Facebook-oldalán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
Kaotikusan közlekedett az A2-es autópályán, Konstanca felé egy autóvezető május 1-jén, és a rendőrök jelzésére sem volt hajlandó megállni. Üldözőbe vették, helikopterrel is követték, végül pedig feltartóztatták.
Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.
Közvitára bocsátották az 1990 januárja és 1992 december közötti diplomáciai dokumentumok titkosítását feloldó kormányhatározat-tervezetet – jelentette be a külügyminisztérium.
Újabb áremelésekkel indult a május, több töltőállomáson már 9 lej fölé emelkedett a benzin ára, miközben a gázolaj továbbra is 9,5–9,7 lej között mozog Romániában.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
szóljon hozzá!