
A székely- és városzászlók Tusnádfürdőn, az új városháza avatóján
Fotó: Gecse Noémi
A tusnádfürdői Városháza felirat után a polgármesteri hivatalnak is otthont adó épület előtt felhúzott székely- és városzászlók eltávolítását is szeretné elérni a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC).
2018. december 11., 11:042018. december 11., 11:04
A közel egy hónapja iktatott keresetlevél szerint, amelynek másolatát a Hargita Megyei Törvényszék bocsátotta rendelkezésünkre, a Dan Tanasă vezette egyesület augusztusban elektronikus levélben kérte a Tusnádfürdő Polgármesteri Hivatalától a városháza előtt látható székely-, illetve az általuk fehér-zöld színűnek nevezett városzászló eltávolítását. Mivel nem kaptak választ, pert indítottak a lobogók eltüntetése érdekében.
A keresetlevél által a Székely Nemzeti Tanácsnak tulajdonított, ,,székely zászlóként ismert” lobogót tavaly nyáron, az új városháza felavatásával egy időben húzták fel az épület előtt felállított zászlórudakra, a román és az európai uniós zászlók mellé. Szintén az egyik zászlórúdra került fel a zöld és fehér színeket, illetve a város címerét is megjelenítő városzászló.
a székely lobogót szerintük törvénytelenül húzták fel közterületen. „Romániában egyetlen személy vagy szervezet arra vonatkozó joga sem ismert, hogy középületre, vagy közterületre kitűzhet egy általa elfogadott, sajátos jelképet hordozó zászlót” – olvasható a szervezet beadványában, amely az 1994. évi, Románia zászlajának kitűzésére is vonatkozó 75-ös törvény és a 2001. évi 1157-es kormányhatározat előírásaira hivatkozik.
A két jogszabály előírja, hogy más országok zászlóit csak a román trikolórral együtt lehet kitűzni közterületeken hivatalos alkalmakkor, az egyesület pedig ezt úgy értelmezi, hogy csak a román és az uniós zászló lehet folyamatosan kitűzve középületeken vagy közterületeken.
A városzászló esetében a 2015. évi 141-es számú törvényre hivatkoznak, amely szerint csak az a lobogó minősül hivatalosan egy közigazgatási egység saját zászlónak, amelynek elfogadásáról kormányhatározat rendelkezik, a tusnádfürdői pedig nem teljesíti ezt a feltételt – írja a dokumentum.
Az ADEC azt is kéri a bíróságtól, hogy állapítsa meg, hogy a polgármesteri hivatal a törvényes határidőn belül nem válaszolt a zászlók eltávolítását kérő, augusztusban elküldött levelükre. Kérdésünkre Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere elmondta,
A város zászlóját közel húsz éve fogadta el a helyi önkormányzat, azóta is használják, eddig nem zavart senkit – tudtuk meg. A zöld-fehér színű lobogón a város címere piros színben jelenik meg, a polgármester szerint lehet, hogy ez bántja az egyesületet. Idén jogerősen pert veszített már Tusnádfürdő az ADEC ellen, amely azt kéret, kötelezzék a polgármestert a új városházát magyarul és angolul megnevező feliratok eltávolítására.

Jogerőssé vált a tusnádfürdői új városházát magyarul és angolul megnevező feliratok eltávolítására vonatkozó bírósági ítélet, így ezeket el kell távolítani az épület homlokzatáról. Ezt a Dan Tanasă vezette, hasonló kezdeményezéseiről ismert egyesület kérte, teljes sikerrel.
A feliratok még a helyükön vannak, Albert Tibor szerint
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
7 hozzászólás