
Kiss Gabriella az Alzheimer-kóros beteggel való kommunikációról beszélt
Fotó: Bodor Tünde
A Diakónia Keresztyén Alapítvány sepsiszentgyörgyi idősgondozó-ágazata minden évben szakmai konferenciával jelöli meg éves naptárában az ápolók világnapját. Számukra folyamatosan szerveznek képzéseket, ez alkalommal, szerdán egy mindenki számára kihívást jelentő helyzetre, a demens betegekkel való bánásmódra készítették fel őket.
2023. május 17., 19:522023. május 17., 19:52
Az alapítvány közel két éve havi rendszerességgel működteti az ún. Alzheimer-cafét, amelyben az Alzheimer-kórosok hozzátartozóinak, gondozóinak nyújtanak támogatást, ismereteket, illetve közösséget, hogy
Baróton minden hónap utolsó hétfőjén, Sepsiszentgyörgyön minden utolsó péntekén szervezik meg az Alzheimer-cafét, melyet Erdővidéken Dénes Kinga, a háromszéki megyeszékhelyen Vetró Bodoni Enikő vezet. Olykor kezdeti stádiumban levő betegek is részt vesznek ezeken az alkalmakon, de olyanok is, akik félnek attól, hogy ők maguk is érintettek lesznek valamikor.
„A félelem irányt mutat, szembe kell fordulni vele, felkészülni” – vélekedik Vetró Bodoni Enikő. Az viszont jellemzőbb helyzet, hogy
Az Alzheimer-caféban más meghívott előadók (háziorvos, neurológius, pszichiáter) mellett nem egyszer szerepelt vendégként Kiss Gabriella mentálhigiénés szakember, a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősotthon szakmai koordinátora, akit a demencia kutatójaként, szakértőjeként tartanak számon, jelentős tapasztalattal a háta mögött. A konferencián ez alkalommal is előadott, ezúttal az Alzheimer-kóros beteggel való kommunikációról beszélt. Bár betegről beszélünk, a szakember legfőbb tanácsa, hogy
„Tudatosítani kell magunkban, hogy ápolóként milyen helyzetben vagyunk, és dolgoznunk kell azon, hogy nyitottan, elfogadással tudjunk odafordulni a leépülő, kognitív képességekkel élő személyhez, hiszen az a szavainkat már kevésbé érti, de testbeszédünkre, érzelmeinkre érzékenyen reagál” – mondta.
– fejtette ki.
A szerdai konferencia résztvevői megdöbbenve vették tudomásul, hogy az Alzheimer-cafékba bejelentkezők mintegy 10 százaléka 50-60 év közötti, és ugyan kis számban, de még ennél fiatalabbaknál is kimutatható szellemi leépülés. Több esetben ez összekapcsolható a koronavírus-fertőzés utótüneteként fennmaradó ún. agyi köddel, mely állandósulhat és demenciává alakulhat, illetve a depresszióval, mely szintén lehet a Covid következménye, de szellemi leromlásba is átvezethet.
Udvarhely után Csíkszékre és Gyergyóba is elkezdik kiszállítani a fekete kukákat, így egyre közelebb a lakossági szerződések megkötésének időpontja. Aki megtagadja a hulladékszállítási szerződés megkötését, akár 1000 lejes bírsággal is szembesülhet.
A fogyasztói árak 2026 augusztusában átlagosan 80 százalékkal haladták meg a 2017-es éves átlagárakat Romániában, a legnagyobb drágulást a villamos energiánál, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál (RCA) és egyes élelmiszereknél jegyezték.
Október 16-án kezdi meg a 2026-os mezőgazdasági támogatások előlegének kifizetését a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) – közölte hétfőn a Facebook-oldalán az intézmény.
Hat férőhelyes menedéket hoznak létre Hargita megyében a családon belüli erőszak áldozatainak. Itt nemcsak biztonságos, átmeneti elhelyezésben részesülhetnek az érintettek, hanem pszichológiai és jogi tanácsadást is kaphatnak.
Október 12. és 25. között országszerte lehűlés várható, a hőmérséklet pedig fokozatosan az ilyenkor megszokott értékekhez közelít. A csapadék valószínűsége az egész időszakban magas marad.
XIV. Leó pápa kedden a délelőtti órákban megy be a Gemelli-klinikára – közölte a szentszéki sajtóközpont hétfőn.
Különleges helyzetben vannak a gyergyóremeteiek: az új hulladékgazdálkodási rendszerben nekik nem kell ugyan új szerződéseket kötniük, de aki többet szemetel, annak ott is többet kell majd fizetnie. Közben várják a korábban megígért új út építését.
Sorin Grindeanu szerint az előre hozott parlamenti választások kedvezőtlen forgatókönyv Románia számára, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) felkészül erre lehetőségre.
Több mint 20 ezer munkahelyet kínált 1370 munkaadó a végzősöknek szervezett országos állásbörzén – közölte hétfőn az Országos Munkaerő Ügynökség. Az intézmény adatai szerint a rendezvényen eddig 5135 álláskeresőnek ajánlottak munkát a helyszínen
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem kíván a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen kormányozni, ugyanakkor fontolóra veszi Luca Niculescu kabinetjének megszavazását – jelentette ki hétfőn a szenátus elnöke, Mircea Abrudean.
szóljon hozzá!