
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Nagyszabású tiltakozó megmozdulást szervez a Nemlátók Romániai Egyesülete, miután nem sikerült egyezségre jutni a kormánnyal az új nyugdíjtörvényt illetően. A nyugdíjak újraszámítása ugyanis hátrányosan érinti a fogyatékkal élőket, azokat is, akik már nyugdíjasok, és azokat is, akik ezentúl vonulnak majd nyugállományba.
2024. szeptember 02., 21:002024. szeptember 02., 21:00
Egyetlen javaslatukat sem fogadták el, helyette csak ígéreteket kapott a Nemlátók Romániai Egyesülete (ANR) a román kormánytól a pénteki egyeztetések során, így szeptember 19-én 10 és 15 óra között sztrájkolni készülnek Bukarestben, a parlament előtt. A tiltakozó megmozdulásra várják nemcsak a fogyatékkal élőket, hanem mindenkit, akik az ügyük mellé szeretnének állni.
Panaszukat az országos szervezet Hargita és Kovászna megyei kirendeltségének vezetője, Tamaș Mariana osztotta meg a Székelyhonnal. Mint magyarázta, a 2023-ból származó 360-as számú új nyugdíjtörvény hátrányosan érinti a fogyatékkal élőket, ugyanis
„Ez felháborító és elfogadhatatlan” – fogalmazott.
Hozzátette, a helyzet azért alakult így, mert a vakok nyugdíjba vonulásához szükséges periódus az átlagos járulékfizetési időszak harmada, erről a 2010. évi 263-as számú törvény és az új nyugdíjtörvény egyaránt rendelkezik. Csakhogy míg korábban ez a harmad teljes befizetési periódusként szerepelt a számítási képletben, addig most szigorúan a befizetett járulékok alapján számolják a nyugdíjat, így esetenként akár kétharmaddal is csökkenhet annak értéke. „Tehát
– mutatott rá a problémára.
Kiemelte, a legnagyobb hátrányt az okozza, hogy bár az újraszámítás után nem csökken a fogyatékkal élők nyugdíja, hiszen az előírás szerint a magasabb értéket kapják továbbra is kézhez az érintettek,
Azaz kimaradnak a nyugdíjemelésekből, lévén, hogy az újraszámolt alacsony értéket veszik majd alapul az „indexálásoknál”. „Így fokozatosan csökken az emberek vásárlóereje, pontosabban az új érték lesz indexálva a törvénynek megfelelően, de az a kritikusan alacsony szintje miatt egyes esetekben 8, 10 vagy 12 év múlva éri el az aktuálisat, azaz addig 1 lejjel sem emelkedik” – fejtette ki.
Példával is szolgált: egy nő 12 évnyi munka után 2174 lej nyugdíjat kap, ami az új törvény szerint 867 lejre csökken. Ugyan továbbra is a magasabb értéket, azaz a 2174 lejt kapja kézhez, viszont a jövőben az összes emelést, az infláció fedezésére szolgálókat is az újraszámolással megállapított 867 lejes összegre kapná mindaddig, amíg az el nem éri a folyósított nyugdíj szintjét, azaz a 2174 lejt.
„Megjegyezzük, hogy az új számítási képlet minden, korhatárnál nyugdíjba vonult vakot erősen érint, függetlenül attól, hogy milyen területen dolgozott, ami hosszú távon befolyásolja társadalmi helyzetüket és a méltó élethez való jogukat is.
Még rosszabb azon látássérültek helyzete, akik e törvény hatálybalépése után mennek nyugdíjba. Ugyanis lényegesen alacsonyabb nyugdíjuk lesz azokhoz képest, akik most, a régi törvény rendelkezései szerint, azonos fizetési és járulékfizetési feltételek mellett mennének nyugdíjba. Egy ilyen helyzet természetesen nagyon erős elégedetlenséget szül a foglalkoztatottak körében is” – vázolta fel a területi fiókvezető.
Javaslatokat is megfogalmaztak a kormány felé az egyenlőtlenségek rendezésére, többek között arra kérték a döntéshozókat, hogy
minden ledolgozott év után 0,5 pontról egy pontra emeljék a súlyos fogyatékossággal élő személyek plusz juttatását;
a hangsúlyozottan fogyatékos személyeknek nyújtott plusz juttatás 0,25 pontról 0,5 pontra való emelése minden ledolgozott év után;
ezen plusz juttatások folyósítása a teljes nyugdíjazásig ledolgozott időszakra legyen érvényes, nem csak 2024. szeptember 1. után.
Mivel kérésük egyelőre nem teljesült, ezért tiltakozni fognak a fővárosban szeptember 19-én. Ugyanakkor folytatják a párbeszédet a hatóságokkal, és a jogi lépések lehetőségét elemzik, akár az Alkotmánybírósághoz is fordulnak, ha szükséges.
Korábban írtunk arról, hogy a kormány önálló nyugdíjtörvényt szeretne kidolgozni a fogyatékkal élők számára, a tiltakozások elkerülése végett tárgyaltak is az érintett szervezetekkel pénteken.
E hónaptól vált érvényessé a 360-as számú új nyugdíjtörvény, amely a nyugdíjpont helyébe az úgynevezett referenciapontot lépteti, és ennek függvényében számították újra a nyugdíjakat.

A munkaügyi minisztérium vasárnap a Facebook-oldalán bejelentette, hogy lezárult a nyugdíjak újraszámolása, és szeptembertől a nyugdíjasok 82 százalékának emelkedik a járandósága.

A Hargita Megyei Nyugdíjpénztárhoz elsősorban felvilágosításért, a nyugdíjak kiszámításának módját érintő kérdésekkel fordulnak az érintettek – számoltak be a nyugdíjpénztár vezetői, akik az újraszámítás módját is részletezték.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.
1 hozzászólás