
Fotó: Haáz Vince
Sztrájkőrséget állnak kedden és szerdán a kormány épülete előtt a tanügyi szakszervezetek. A tiltakozók elégedetlenek a béreikkel, és ellenzik a kormány szándékát, hogy a 2023-as személyzeti kiadásokat a 2022. évi szinten maximálja.
2023. április 25., 14:332023. április 25., 14:33
A Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke, Marius Ovidiu Nistor elmondta, kedden és szerdán 12 és 13 óra között sztrájkőrséget állnak a bukaresti Győzelem téren, majd május 10-én tiltakozó felvonulást szerveznek, amelyre több mint 15 ezer tagot várnak – írja az Agerpres hírügynökség.
Korábban a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége, a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség közös közleményben jelentette be, hogy
Ezt azzal indokolják, hogy a kormány a tanügyi alkalmazottakat hátrányosan érintő döntések meghozatalára készül.
Mint hangsúlyozták, a kabinet a 2023-as személyzeti kiadásokat a 2022. évi szinten akarja maximálni, a tanügyben azonban ez nem kivitelezhető – állítják –, ugyanis
A szakszervezetek képviselői ugyanakkor úgy vélik, hogy a kormány tervezett döntései – az állami fizetés és a nyugdíj halmozásának megtiltása, illetve a megüresedett álláshelyek betöltésére kiírt versenyvizsgák leállítása – csak súlyosbítanák a személyzethiányt a tanügyben.
Az érdekvédelem követeli továbbá, hogy
valamennyi tanügyi alkalmazott kapja meg a 2017-es bértörvényben előirányzott fizetést,
kérik a tanügyi kisegítő személyzet bérének emelését,
a tanügyi alkalmazottak munkakörülményeinek megfelelő bérpótlékok kifizetését,
és hogy a készülő új bértörvényben a pedagógusok kerüljenek egy magasabb javadalmazási kategóriába.
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte Magyarország honvédelmi minisztere hétfőn a Facebook-oldalán.
Több mint 21 500 nyereményt összesített a Román Lottótársaság a november 1-jei, vasárnapi sorshúzás után, összesen több mint 1,88 millió lej értékben.
Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, hogy jövő héten ismertetik a helyi közigazgatási reformról szóló tervezet első változatát.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az alakulat több vezetőjének részvételével Temesváron megrendezett hétvégi keresztelő visszatetszést keltett az emberek körében.
Szolgálati fegyverével, saját autójában lőtte fejbe magát egy 25 éves rendőr Dolj megyében. A fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
szóljon hozzá!