Szoboszlay és társai megelőzték korukat

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Hamis vádak alapján, mintegy példát statuálva ítélték el és végezték ki Szoboszlay Aladárt és 9 társát, holott olyasmit szerettek volna elérni, ami csupán 1990 után valósulhatott meg. Megelőzték korukat.

Gáspár Botond

2010. május 18., 01:092010. május 18., 01:09

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

„A felmentés, mint ahogy a bírósági döntés szól, többet jelent, mint a rehabilitáció. A rehabilitáció olyasmi, mint amikor valaki elköveti a bűnt, majd jól viselkedik és emiatt elnézik korábbi cselekedetét, a felmentés viszont azt jelenti, hogy a bűnt, amivel megvádolták, el sem követte” – mondta a perben Szoboszlay Aladár érdekét képviselő ügyvéd, Kincses Előd (fotó).

Az 1958. július 24-ei 206-os számú végzéssel Macskási Pál hadbíró őrnagy 57 személyre szabott ki átlagosan 17 év börtönbüntetést, 10 személyt pedig halálra ítélt. A vád szerint fegyveres szembenállást tanúsítottak a rendszerrel szemben, erről azonban szó sem volt, csupán annyi történt, hogy 1956 nyarán egyeztetéseket, tárgyalásokat folytattak egy esetleges Kereszténydemokrata Munkáspárt létrehozásáról, szerették volna elérni a többpártrendszert, a földek visszaszolgáltatását, a magántulajdon létét Romániában.

„Azt feltételezték, hogy a szovjetek úgysem avatkoznak majd közbe a magyarországi események kapcsán és céljaikat valóra válthatják, ám 1956. november elseje után felhagytak mindenféle egyeztetéssel, mert világossá vált számukra, hogy semmi esélyük. Érdekes, hogy csupán 1 év múlva állították őket bíróság elé, amelynek nem az igazságszolgáltatás volt a célja, hanem a kommunista rezsim ellen felszólalók fizikai megsemmisítése” – mondta Kincses Előd.

Az ügyvéd két érdekességnek nevezhető dolgot is említett: szintén felmentették Constantin Drăgăniţă ezredest, Cezar Drăgăniţă kézilabdázó édesapját (az 1976-os montreali Olimpián ezüstérmet, az 1980-as moszkvai Olimpián bronzot szerzett román válogatott tagja). A másik pedig: az elítéltek közül még hárman élnek, a gyergyószárhegyi kolostor házura, Ferencz Ervin ferencesrendi atya, valamint Csíkszeredában Orbán Péter és testvére, Etelka, közülük pedig Ferencz Ervin részt vett Macskási Pál temetésén.

A jegyzőkönyv szerint 10 személyt 1958. szeptember elsején 23 és 24 óra között kivégeztek, valószínűleg Temesváron, azt viszont mai napig nem lehet tudni, hol nyugszanak, ennek kiderítésére kérést nyújtanak be a belügyminisztériumhoz. Az áldozatok: Szoboszlay Aladár, Fîntînaru Alexandru, Ábrahám Árpád, Huszár József, Kónya István, Lukács István, Orbán István, Orbán Károly, Tamás Dezső és Tamás Imre.

1956 öt halált hozott Maros megyének

Az ügyről könyvet írt Tófalvi Zoltán elmondta, a Szoboszlay-perben két román nemzetiségű személyt is kivégeztek: Alexandru Fântânaru aradi ügyvédet és Teodor Mărgineanu Maros megyei katonatisztet. „Szoboszlay Aladár bevonta azokat a katonatiszteket is, akik elégedetlenek voltak a román hadsereggel. A volt szocialista blokk országai közül csak Romániában nem létezik törvény a rehabilitációra, sok esetben azt sem lehet tudni, hol temették el a kivégzetteket. Romániában soha nem volt amnesztia, ami azt jelenti, hogy hivatalból rehabilitálják az elítélteket, csupán kegyelmet adtak 1964-ben” – fogalmazott a közíró. Hozzátette, 1956 után Romániában 3, Magyarországon pedig 2 Maros megyei személyt végeztek ki, így ezen a téren „vezet” a térség.

A Szoboszlay-perben 57 embert ítéltek el, közülük 10-et kivégeztek, a dosszié pedig megközelítőleg 50 000 oldalas. A kivégzése időpontjában 33 éves Szoboszlay Aladár családja 1940-ben telepedett Magyarországra, Szabó Emilné csupán Nicolae Ceauşescu bukása után értesült arról, hogy testvére 31 éve halott.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 07., szombat

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban

Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program

Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program
2026. február 06., péntek

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek

Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek
2026. február 06., péntek

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság

Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban
2026. február 06., péntek

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?

Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?
2026. február 06., péntek

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen

Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Hirdetés