Színházi évad: erre a forgatókönyvre nem voltak felkészülve

Színházi évad: erre a forgatókönyvre nem voltak felkészülve

Az emlékeikből élhetnek a nézők. Kevés a valószínűsége, hogy a nagyérdemű előtt is megnyitnak a színházak az idei évadban

Fotó: Balázs Attila

A megszokott ütemterv szerint még másfél hónap lenne hátra a Hargita megyei színházak évadzárásáig, egyelőre azonban az is tisztázatlan, hogy ebben az évadban mikor dolgozhatnak ismét a társulatok. A sok kérdés közepette csupán az látszik bizonyosnak, hogy a szükségállapotban és utána sem a kulturális iparág rendezése lesz a prioritás.

Kovács Eszter

2020. május 14., 08:592020. május 14., 08:59

A Hargita megyei társulatok április elejétől szögre akasztották a próbaruhát, a három színház munkatársainak többsége kényszerszabadságon van.

Próbára készen

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház az elmúlt hetekben a Tomcsa-estek – csütörtök.8 nevű kezdeményezéssel igyekezett tartani a kapcsolatot a nézőkkel: minden csütörtökön egy korábban rögzített produkciót közvetítettek a Facebookon.

Idézet
Még nem jelenthetjük ki, hogy lejárt az évad, hiszen amint azt megengedik, nálunk rögtön indulhatnak a próbák

– mondta el Dunkler Réka. Az intézmény kommunikációs és közkapcsolatokért felelős munkatársától megtudtuk: az évad az Anger Zsolt rendezte Kaiser TV. Ungar című produkcióval zárult volna, ennek a próbafolyamata szakadt meg áprilisban. A próbák esetleges folytatása attól is függ, hogy a magyarországi vendégrendező mikor utazhat majd Székelyudvarhelyre. A terv szerint június közepén lett volna az évadzárás, a társulat pedig június végétől ment volna pihenőszabadságra. „Egyelőre semmi konkrétumot nem tudunk, ezért mi magunk sem jelenthetünk ki biztosat az évadról” – fogalmazott Dunkler Réka.

A székelyudvarhelyi társulatnál azonban továbbra is változatlan, hogy az évad végéhez közeledve kikérik közönségük véleményét a repertoárral, a színészi alakításokkal kapcsolatban: az online kérdőív linkjét az intézmény Facebook-oldalán tették közzé. „A jelenlegi helyzettől függetlenül az összegzés időszaka ez, a következő évad megtervezéséé, és ebben mindig ki szoktuk kérni a nézőink véleményét” – tette hozzá a színház munkatársa.

Az évadnak annyi

A gyergyói Figura Stúdió Színháznál három előadás maradt el a szükségállapot miatt: A sirály főpróbahetén függesztették fel a munkát az intézménynél, de még két, párhuzamosra tervezett stúdióelőadás próbáit is törölniük kellett.

„Nem tudjuk, hogy a próbafolyamatot mikor fogjuk újrakezdeni, de a becsléseink szerint ennek az évadnak annyi, legalábbis ami a nyilvános előadásokat illeti.

Idézet
Reménykedünk, hogy legalább dolgozni fogunk tudni. Jelenleg a társulat és az irodai személyzet nagy része kényszerszabadságon van.

A munkatársak, akik dolgoznak, különböző felújításokat végeznek az épületben” – magyarázta Albu István színházigazgató. A Figuránál is hagyományosan június végéig tart az évad: a hónap közepéig játszanak otthon, majd fesztiválfellépések és vendégszereplések következnek. Erre idén nem kerülhet sor.

„A két stúdióelőadás próbafolyamatát online kezdtük el. Mivel ezek kevesebb szereplősek, így ha a korlátozások ezt majd megengedik, ezeknek a próbáit folytatnánk majd” – jegyezte meg az intézményvezető. A színház az elmúlt időszakban igyekezett kárpótolni nézőit: közönségszavazat alapján hétvégente korábbi előadásaikat tetté közzé online.

Most nem a kultúra a prioritás

A csíkszeredai városvezetéssel kötött egyezség értelmében a Csíki Játékszínnél június 1-jétől elkezdődhet a munka, de kimondottan csak zárt ajtók mögött és az előírt járványvédelmi szabályok betartásával. A munka egész nyáron folyna, tudtuk meg Kányádi Szilárd intézményvezetőtől. A Játékszínnél egyébként a III. Richárd próbafolyamatát törte derékba a szükségállapot, és egy másik produkció próbáit sem tudták elkezdeni. „Az utolsó nagyszínpadi előadásunkra egyéb megoldással fogunk előrukkolni, de arról csak később lesznek konkrétumok” – tette hozzá Kányádi.

Galéria

Évadismertető a Csíki Játékszínnél. Nem így képzelték

Fotó: Gábos Albin

A Csíki Játékszínnél is kényszerszabadságol a teljes személyzet, az igazgató azonban aggasztónak tartja, hogy egyelőre nem tudni, a nem a kulturális minisztérium által fenntartott színházak jogosultak-e az állam által megtérítendő, a kényszerszabadság után járó támogatásra. „A probléma azért merült fel, mert minden színháznak saját, a helyi önkormányzatok által elfogadott költségvetése is van. Mivel ez a kérdés még megválaszolatlan,

Idézet
egyelőre a béreket sem tudtuk folyósítani” 

– fejtette ki. Az intézmény archivált előadásainak zömét nem tudta megosztani online (ezek ugyanis jogdíjkötelesek lennének), amit mégis lehetett, azt április folyamán nézhette meg a közönség.

„Nekünk a legfontosabb az lenne, hogy a gyártási, alkotói folyamatot tudjuk folytatni. Viszont azt látom, hogy a kultúrát érintő kérdések mind megválaszolatlanok, egyelőre nem úgy néz ki, hogy ezek megoldása prioritás lenne” – szögezte le Kányádi Szilárd.

Ma este: Nóra
Csütörtök este 8 órától lesz a Tomcsa-estek – csütörtök.8 újabb kiadása: az Ibsen drámája alapján színre vitt Nóra című előadást 2011-ben mutatta be a társulat, Csurulya Csongor rendezésben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Ivóvíz nélkül Gyergyószentmiklós több utcája

Több gyergyószentmiklósi utcában szünetel az ivóvízellátás egy meghibásodás miatt.

Ivóvíz nélkül Gyergyószentmiklós több utcája
2024. április 05., péntek

Tömbház konyhája gyúlt ki, több személyt evakuálni kellett

Egy radnóti tömbházlakás konyhájában keletkezett tűzhöz riasztották a Maros megyei tűzoltókat péntek este.

Tömbház konyhája gyúlt ki, több személyt evakuálni kellett
2024. április 05., péntek

Már közel harmincszor riasztották a csendőröket medvék miatt Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – tájékoztatott pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már közel harmincszor riasztották a csendőröket medvék miatt Hargita megyében
2024. április 05., péntek

Kovászna, Maros és Hargita megye is hadgyakorlatok helyszínei lesznek jövő héten

A Sepsiszentgyörgy környéki katonai kiképző létesítményekben ismét hadgyakorlatok zajlanak hétfő és péntek között: repülők és helikopterek köröznek a város fölött, ugyanakkor több helyszínen katonai konvojok vonulnak át.

Kovászna, Maros és Hargita megye is hadgyakorlatok helyszínei lesznek jövő héten
2024. április 05., péntek

Megnyitották a városközponti ivóvízkút-pavilont Csíkszeredában

Eddig a fagyásveszély miatt zárva tartott, péntektől azonban mengnyitották a Csíkszereda központi parkjában létesített ivóvízkutat és az aköré épült pavilont – adta hírül Facebook-oldalán Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere.

Megnyitották a városközponti ivóvízkút-pavilont Csíkszeredában
2024. április 05., péntek

Sepsiszentgyörgyön az eDAC alkalmazás már első héten körözött személyt „fogott”

Romániának a légi és tengeri Schengen-övezethez való csatlakozásával egyidőben, március 31-én országszerte bevezették az eDAC digitális személyazonossági okmány-hitelesítő alkalmazás használatát, mely Sepsiszentgyörgyön már az első héten bizonyított.

Sepsiszentgyörgyön az eDAC alkalmazás már első héten körözött személyt „fogott”
2024. április 05., péntek

Eljárást indított a rendőrség a bántalmazott magyar tornászfiú ügyében

Hivatalból kivizsgálást indított a resicabányai rendőrség, miután sajtóbeszámolók szerint társai bántalmazták egy edzőtáborban a junior tornászválogatott egyik tagját.

Eljárást indított a rendőrség a bántalmazott magyar tornászfiú ügyében
2024. április 05., péntek

Perre vitte a dolgot a Monturist, az EMSZ nem ijed meg

Április 9-én lesz az első tárgyalás abban a perben, amelyben Török Csaba, a gyergyószéki Monturist vezetője rágalmazásért 100 ezer lejt követel az Erdélyi Magyar Szövetségtől (EMSZ), illetve az EMSZ gyergyószentmiklósi szervezetétől és annak elnökétől.

Perre vitte a dolgot a Monturist, az EMSZ nem ijed meg
2024. április 05., péntek

Lesz meleg ebéd és vadonatúj iskolai felszerelés is Baróton

Fontos napirendi pontokban döntöttek pénteki soros ülésükön Barót város önkormányzatának képviselői. A jóváhagyottak között az étkeztetésre, a település tanintézményeire, és oktatást biztosító eszközök beszerzésére vonatkozó tervezetek szerepeltek.

Lesz meleg ebéd és vadonatúj iskolai felszerelés is Baróton
2024. április 05., péntek

Kevesebb lakó, kevesebb mandátum: két tanácsosi helyet veszít Szováta önkormányzata

A Országos Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adataiból kiderül, hogy Maros megyében vannak olyan települések, ahol a lakosságszám alakulása befolyásolni fogja az önkormányzati képviselők számát is. Például Szovátán.

Kevesebb lakó, kevesebb mandátum: két tanácsosi helyet veszít Szováta önkormányzata
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!