
Remélhetőleg vége szakad a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben eluralkodott lopás- és rablássorozatnak. Amint arról már értesülhettek a Székelyhon.ro olvasói, az utóbbi időben több, szerettei sírját gondozó idős asszony táskáját, értékeit lopták el itt. A temetőgondnokság most egy új szabályzatot, nyitvatartási programot vezetett be, melytől a hasonló esetek kizárását remélik.
2010. szeptember 20., 17:292010. szeptember 20., 17:29
2010. szeptember 20., 20:192010. szeptember 20., 20:19
Fotó: Pethő Melánia
Október elsejétől szigorú nyitásrendet léptet érvénybe a temetőt működtető gyergyószentmiklósi római katolikus egyháztanács. De már most komolyabban felügyelik a sírkertet. A temető mellékbejáratait lezárták, és csak a főkapun lehet bejutni. Ugyanakkor szeptember tízedike óta temetőőrt is alkalmaztak, akinek kötelessége számon tartani, hogy ki mikor és miért megy be. Az őr napközben 10–13 és 16–18 óra között tartózkodik a helyszínen, vagyis akkor, amikor a legtöbb látogatója van a temetkezési helynek. Hétvégén pedig reggeltől sötétedésig folyamatos felügyelet alatt van a temető.
Korábban gyakorlatilag sosem zárták be a kaput, bárki akkor jött, ment, amikor kedve tartotta. Emiatt nemcsak a magányos idős asszonyok táskája, pénztárcája volt veszélyben, de alkalom nyílt a viráglopásokra is, sőt, hajléktalanok is bejártak, itt töltötték az éjszakát.
Október elsejétől szigorúbb lesz a program. A temető a tél folyamán reggel 8-tól este 5 óráig, vagyis gyakorlatilag sötétedésig tart majd nyitva, leszámítva persze november elsejét, a halottak napját, amikor hosszabb ideig lesz látogatható a sírkert. Úgy tervezik, hogy nyáron hosszabb lesz a nyitvatartási idő, a sötétedéssel zárul a kapu. A nyitvatartási program és az őr jelenléte várhatóan csökkenteni fogja majd a lopások számát.
Fotó: Pethő Melánia
Egy másik rendelkezés pedig kimondja, hogy 14 éven aluli gyermekek egyedül, felnőtt kisérő nélkül nem mehetnek be a temető területére. A kifosztott idős asszonyok elmondása alapján az elkövetők minden esetben 14 éven aluli cigány gyermekek voltak, akik kilesték, hogy a virágok gondozása közben mikor nem figyel oda a kiszemelt áldozat, és azzal vitték is a letett táskákat. A mellékbejáratok lezárásával már nem lesz olyan könnyű a menekülésük – igaz a kerten is átmászhatnak, de ez több időbe kerül, és így el lehet kapni majd őket – mondja Székely Levente, a római katolikus főesperesség jogtanácsosa.
Székely Levente ugyanakkor kéri az esetleges további lopások kárvallotjait vagy szemtanúit, lehetőleg azonnal jelentsék ezt az őrnek vagy a plébánián, hogy lehetőség legyen elfogni a tetteseket. A hasonló eseteket a 0266/364384-es vagy a 0744/785054-es telefonszámon is be lehet jelenteni a temető ügyintézőjének, Puskás Emilnek. Közeledik november elseje is, egyre többen mennek ki a temetőbe rendbe tenni hozzátartozóik sírját, ez a tolvajok számára még több lehetőséget jelentene. Ennek szeretnék most elejét venni.
Az idei pünkösdszombaton is kegyes, sőt „túl kegyes” volt az időjárás a zarándokhoz, akik tűző napsütésben, nyárias melegben vehettek részt a búcsús szentmisén, Csíksomlyón. Fotókon mutatjuk.
Közösen csaknem 160 személynek nyújtottak orvosi ellátást a Hargita megyei mentőszolgálat és a tűzoltóság csapatai a csíksomlyói nyeregben. Ebben az évben kevesebb zarándok szorult segítségre, és ebben bizonyára a kedvező időjárás is közrejátszott.
A magyar, a székely és az ősi, a székelység megpróbáltatásaiban vigaszt nyújtó himnusz eléneklésével ért véget az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú. A hegynyereg több százezer magyar zarándok hangját visszhangozta.
Újabb magyarellenes provokációval jelentkezett a csíksomlyói pünkösdi búcsú napján Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román nacionalista szervezet elnöke.
A hithez, a családhoz és az örök keresztény értékekhez való hűség megőrzésére buzdította a zarándokokat Székely János, szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Csíksomlyói búcsú idei szónoka.
Mozgalmas éjszakájuk volt a segesvári tűzoltóknak: néhány órán belül egy tűzesethez, valamint egy közúti szerencsétlenséghez is riasztották őket. A balesetben két felnőtt és két gyermek sérült meg.
Sokak számára nem adatok meg a lehetőség, hogy személyesen legyen jelen a csíksomlyói pünkösdi búcsún. A világhálónak köszönhetően azonban élőben követhető a búcsús szentmise és az azt megelőző események.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Keresztalják, lovas zarándokok, autóval, zarándokvonattal vagy éppen busszal érkező erdélyi és anyaországi magyarok találkoznak idén is Csíksomlyón, a pünkösdszombati búcsún. Kövesse élőben a búcsú történéseit a Székelyhonon!
Szívecskéket formázó kezek, lobogó zászlók, könnyek, mosolyok, kézfogások, kiabálások, énekszó, himnusz, megörökített pillanatok – ezeket tapasztaltuk az összenemzeti zarándokvonat sepsiszentgyörgyi fogadásán.