
Az uszoda tervei. A polgármester szerint túlméretezett a létesítmény
Fotó: Csató Andrea
A képviselő-testület elfogadta ugyan a Székelyudvarhelyen elképzelt uszoda megvalósíthatósági tanulmányát, ám egyúttal az is elhangzott, hogy nagyméretű létesítményről lévén szó, gondok lehetnek a későbbieken a fenntarthatósággal.
2025. január 30., 13:172025. január 30., 13:17
2025. január 31., 10:202025. január 31., 10:20
„Nem ez az év lesz, amikor dúskálunk a különféle javakban, ilyenkor pedig felértékelődnek a barátságok és a kapcsolatok, akikhez lehet fordulni, akiktől segítséget lehet kérni. Én viszont azt gondolom, hogy a szűkös esztendő ellenére is tudunk 2025-ben megvalósításokat hozni” – jelentette ki csütörtökön a tanácsülés kezdetén Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere. Egyúttal hangsúlyozta, ettől függetlenül szeretnének új projekteket is vállalni. Hozzátette,
Az elkészült megvalósíthatósági tanulmány szerint gyakorlatilag egy multifunkcionális központban lenne az uszoda a Budvár utcához közeli területen – közölte Vladovici Csilla, a hivatal beruházási osztályának vezetője. A létesítmény beépített területe 3700 négyzetméteres lenne, összességében pedig közel 7 ezer négyzetmétert foglalna el. Lesz pincehelyiség, földszint és egy emelet is az épületben.
A földszinten lesz egy 25×34 méteres medence kétméteres mélységgel, amely megfelel a nemzetközi szabványoknak, így vízilabda-versenyeket is lehet itt tartani.
Építenének egy 234 férőhelyes lelátót, öltözőket, wellnessrészleget, ugyanakkor egy gyerekmedencét (8×12×1,2 méter) is.
Az emeleten a kávézók és a fitnessterem kap helyet.
A beruházás összértéke 113,5 millió lej áfástól. A projekt megvalósítása érdekében az Országos Beruházási Társaságnál (CNI) fog pályázni az intézmény.
Bálint Csongor Attila, a Székelyudvarhelyért Párt (SZP) színeiben megválasztott képviselő kifejtette, az uszoda tervei már tavaly ősszel el voltak készülve, ám az akkori testület nem fogadta el a dokumentumokat. Arra volt kíváncsi, hogy azóta történt-e változtatás az iratcsomóban.
A polgármester rámutatott, azóta készítettek egy lakossági felmérést arról, hogy
Az elöljáró mindemellett kifejtette, a megvalósíthatósági tanulmány nem egy típusterv alapján készült, valójában egy túlméretezett épületről van szó, amelynek megkérdőjelezhető a fenntarthatósága. Ekkora létesítményt egyetlen hasonló méretű kisvárosban sem építenek. Éppen ezért nagy kihívás lesz erre pozitív elbírálást kapni a CNI részéről.
A gyergyóremetei hulladéklerakóval folytatott tárgyalások nyomán a legutóbb elfogadott árakhoz képest
így ők áfamentesen havi 23,31 lejt kell fizessenek.
Fontos határozattervezett született arról is, hogy a későbbiekben
Bíznak abban is, hogy hamarosan kikerülnek a buszmegállókba a járatok érkezését jelző digitális táblák.
A tanácsosok jóváhagyták azt a városrendezési tervet is, amely az Urbana Rt. Haáz Rezső utcai telephelyén tervezett buszgarázsok és eszközpark megépítését segíti elő.
A megtalált régészeti leletek miatt többször kellett módosítani a Székely Támadt-vár restaurálására vonatkozó terveket, így a projekt értéke valamivel több mint kétmillió lejjel nőtt. A beruházás összértéke jelenleg áfástól 44,8 millió lej.
Tíz éve még gyakori probléma volt, hogy penészes falak közt, rossz raklapokon tárolták az alapanyagokat, de ma ez már nem jellemző – a szakhatóság vezetője szerint folyamatosan javulnak a körülmények a Hargita megyei élelmiszeripari egységekben.
Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV – Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket.
A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.
Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.
Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.
64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.
A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.
2 hozzászólás