
Öt nap van még az RMDSZ március 7-én tartandó csíkszeredai előválasztásáig, ahol a szövetség polgármesterjelöltjéről is döntenek. Verseny van, hiszen ketten is pályáznak a jelöltségre: Ráduly Róbert Kálmán, a hargitai megyeszékhely polgármestere, illetve kihívója, Korodi Attila parlamenti képviselő. Szombatig naponta bemutatunk egy kérdést, amelyet mindkét aspiránsnak feltettünk, a válaszokat pedig neveik ábécésorrendjében közöljük. Íme, a mai kérdés.
2020. március 02., 13:042020. március 02., 13:04
– Mit tart az elmúlt négy év legnagyobb személyes kudarcának?
Korodi Attila: – Az elmúlt négy évben állandó bizonytalanság jellemezte a bukaresti politikát. Négy év alatt négy miniszterelnököt váltottak le. Nehéz volt bármiben is előrelépni. Amit egyik nap megegyeztünk, másnapra már nem volt érvényes. Ilyen körülmények között
Addig húzták, csűrték-csavarták, hogy végül a kormány sürgősségi rendelet által fogadta el. Ami azt is jelenti, hogy nem volt parlamenti vita az elfogadás előtt, de máris gyakorlatba lépett. Utólagosan kell megvitatni. Ez zajlik jelenleg a parlamentben, de sajnos azt látom, hogy egyhamar nem lesz előrelépés és
Bizalmatlansági szavazás a parlamenten. A politikai instabilitás miatt Korodi szerint nehéz volt előrelépni Bukarestben. Archív
Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
Ráduly Róbert Kálmán: – Optimista, magas fordulatszámon és intenzíven élő embertípus vagyok, ennek minden előnyével és megannyi hátrányával együtt. Számos dolog, esemény, találkozás és élmény nem úgy sikerül, ahogyan elterveztük. Ezzel kivétel nélkül így vagyunk mindannyian. Ami azonban az igazán fontos:
Szerencsés vagyok, hiszen ezzel nemcsak én vagyok így, hanem hasonlóan gondolkodik a feleségem is. Az amúgy szász származású anyai nagymamájának a „lehet, hogy valamiért így kellett történnie” mondása szállóigévé vált a családban.
Nem minden sikerült úgy Csíkszeredában Ráduly számára, ahogy eltervezte, de inkább annak örül, ami megvalósult. Archív
Fotó: Pinti Attila

Hat nap van még az RMDSZ március 7-én tartandó csíkszeredai előválasztásáig, ahol a szövetség polgármesterjelöltjéről is döntenek. Verseny van, hiszen ketten is pályáznak a jelöltségre: Ráduly Róbert Kálmán, a hargitai megyeszékhely polgármestere, illetve kihívója, Korodi Attila parlamenti képviselő.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
4 hozzászólás