
Hat nap van még az RMDSZ március 7-én tartandó csíkszeredai előválasztásáig, ahol a szövetség polgármesterjelöltjéről is döntenek. Verseny van, hiszen ketten is pályáznak a jelöltségre: Ráduly Róbert Kálmán, a hargitai megyeszékhely polgármestere, illetve kihívója, Korodi Attila parlamenti képviselő. Szombatig naponta bemutatunk egy kérdést, amelyet mindkét aspiránsnak feltettünk, a válaszokat pedig neveik ábécésorrendjében közöljük. Induljon a hatnapos hangoló!
2020. március 01., 09:282020. március 01., 09:28
– Mit tart az elmúlt négy évben végzett munkája legnagyobb eredményének?
Korodi Attila – A legnagyobb eredmény egyértelműen a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház korszerűsítése. 2019-ben a kórház 30 millió lejes kiegészítő támogatásban részesült a központi költségvetésből. Ez egy olyan tétel, amelyet Tánczos Barnával tárgyaltunk ki a költségvetési törvény elfogadása alkalmával. Ebből az összegből 24 millió lej felszerelések megvásárlására fordítódott. És a 2020-as évre újabb 24 millió lejt sikerült kitárgyalnunk.
Végre nem kell majd Marosvásárhelyre vagy Brassóba utazni, itthon, Csíkszeredában lehet majd minőségi ellátást kapni.
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház. Büszke Korodi a korszerűsítésre
Fotó: Gábos Albin
Új, performáns CT-készüléket, szemészeti CT-t, mágneses, mobil röntgent, videokolonószkópot, videogasztroszkópot, lélegeztetőgépeket, altatógépeket, laparoszkópos tornyot, vitrectomot, ekográfokat, elektorkardiográfokat, sebészeti lézereket, mikroszkópokat, intenzív terápiás ágyakat, vesekőtörő berendezéseket is sikerült beszerezni.
Ráduly Róbert Kálmán – A kérdés azt a klasszikus felvetést juttatja eszembe, amikor az ötgyerekes családapát faggatják, melyik a legkedvesebb közülük. Szerencsére az élet nem rúd- vagy távolugrás, ahol singgel mérik az embert, illetve az eredményeit.
Munkálatok a Zsögödi Nagy Imre utcában. A 2018-as befejezésre tekint vissza örömmel Ráduly. Archív
Fotó: Gecse Noémi
Ha az elmúlt évekre visszatekintek, ott látom a 2017-ben indult Filmszeredát, a 2019-ben első ízben megszervezett Székelyföldi Operahetet, a 2018-ban befejezett Zsögödi Nagy Imre utcát, a szintén 2018-ban átadott háromkilométeres kelet-nyugati elkerülőutat vagy a három hónapja megnyitott vasúti sínekkel párhuzamos útszakaszt. Ezek az elmúlt három és fél év eredményei. Természetesen a teljesség igénye nélkül. De nem akarom megkerülni a választ, így előre tekintek, hiszen nemcsak az a fontos, ami volt, hanem az is, ami folyamatban van, ami a következő négy évben megoldásra váró feladat. Kijelenthetjük, hogy
22 pályázat 64 millió euró, azaz mintegy 300 millió lej összértékben. Rajtunk múlik, hogy ebből mit és milyen mértékben sikerül megvalósítani. Ez a legnagyobb eredmény és egyben a legnagyobb kihívás.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
13 hozzászólás