
Kísérleti jelleggel elhelyezett tárolók. Több újrahasznosítható hulladék gyűl bennük
Fotó: Gábos Albin
A szelektív gyűjtést segítik elő azok a szekrény típusú, zárható hulladéktárolók, amelyeket kísérleti jelleggel helyeztek el az év elején Csíkszereda egyik utcájában. Azt még nem lehet tudni, hogy lesz-e több is belőlük.
2019. június 23., 11:002019. június 23., 11:00
2019. június 23., 11:562019. június 23., 11:56
A csíkszeredai Fenyő utcában januárban jelentek meg fémből készült, zárható ajtóval ellátott, tetszés szerint bővíthető rendszert alkotó hulladékgyűjtő konténerek. Az ott kialakított gyűjtőpontot nyolc tároló alkotja, ezek közül négy a háztartási, vegyes hulladék befogadására szolgál, egybe a lebomló hulladékot, egy másikba az üveget, kettőbe pedig a műanyag-, fém-, illetve papírhulladékot lehet bedobni.
,,Amióta ezt a gyűjtőpontot beindítottuk, az újrahasznosított hulladék mennyisége ebben az övezetben megnőtt, és a vegyes hulladék mennyisége csökkent. Ilyen szempontból ez mindenképp pozitív tapasztalat” – emelte ki kérdésünkre Pál Tamás, a hulladékelszállítással megbízott Eco-Csík Kft. igazgatója. Hozzátette, a vonatkozó előírások megváltoztak, az újrahasznosítási arány jelentősen növekedett, így a megtermelt hulladék 42 százalékát újra kell hasznosítani.
A konténereken különösebb rongálás nem látszik, az viszont igen, hogy a felhasznált anyagok minőségén lehet még javítani. A zártszelvényből készült konténerek néhány helyen már rozsdáznak, ezért kezelést igényelnek – ismertette az igazgató, aki szerint ha a város ehhez hasonlókat akar vásárolni, akkor rozsdamentes acélból készült zártszelvényekre van szükség. A modulok előnye, hogy rongálás esetén a karbantartás egyszerűbb, mert minden oldaluk külön cserélhető.
– tudtuk meg.
Fotó: Gábos Albin
A kísérleti jelleggel elhelyezett kukák állapotát és használatát a a polgármesteri hivatal is követi – tájékoztatott Szőke Domokos. Csíkszereda alpolgármestere kérdésünkre azt mondta, többször volt erről egyeztetés, a gyártó cég képviselőivel is találkoztak, megemlítve néhány hiányosságot is, amelyeket ki kellene javítani. Arról azonban még nem született döntés, hogy a város vásárol-e további ilyen hulladékgyűjtő konténereket, és, hogy ezeket hol helyeznék el.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
1 hozzászólás