
Ötven csapat közül lettek elsők a székelyudvarhelyiek
Fotó: Magyari Hunor/Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala
Helyi csapat nyerte meg a hétvégén negyedik alkalommal megszervezett Vállalkozz okosan elnevezésű, üzleti tervek készítéséről szóló gazdasági versenyt, amelynek döntőjét Székelyudvarhelyen tartották. A vetélkedőre ötven, középiskolásokból álló csapat nevezett be.
2023. május 18., 12:532023. május 18., 12:53
Székelyföld kilenc városából (15 középiskolából) összesen ötven csapat nevezett be a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége (SZMVSZ), a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium és a székelyudvarhelyi városvezetés társszervezésében megvalósult gazdasági versenyre.
Jakab Áron Csaba, az SZMVSZ elnöke a vetélkedőről szóló sajtótájékoztatón elmondta,
Közülük a legjobban a székelyudvarhelyi Kós Károly Szakközépiskola csapata teljesített, amelyben Vajda Csaba Levente szaktanár támogatta Kovács Ádámot és Zrinyi Attillát.
Fotó: Magyari Hunor/Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala
A második helyen a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumból érkező Csizmadia Vivien és Kis Attila alkotta csapat végezett, akiket Kacsó Csongor tanár készített fel.
Fotó: Magyari Hunor/Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala
A harmadik hely a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskolából érkező Szőcs Miklóst és Antal Csongort illette, akiknek a munkáját Péter Zoltán oktató egyengette. Ő készítette fel egyébként az ugyanebből a tanintézményből érkező Ambrus Hanga Borókát és Laczkó Adela Marianat is, akik különdíjasok lettek a vetélkedőn.
Jakab Áron Csaba gratulált a győzteseknek, ugyanakkor háláját fejezte ki azoknak, akik támogatták a verseny megszervezését. Annak is örült, hogy vetélkedőjük most már szerepel az oktatási minisztérium versenynaptárában.
Udvarhely után Csíkszékre és Gyergyóba is elkezdik kiszállítani a fekete kukákat, így egyre közelebb a lakossági szerződések megkötésének időpontja. Aki megtagadja a hulladékszállítási szerződés megkötését, akár 1000 lejes bírsággal is szembesülhet.
A fogyasztói árak 2026 augusztusában átlagosan 80 százalékkal haladták meg a 2017-es éves átlagárakat Romániában, a legnagyobb drágulást a villamos energiánál, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál (RCA) és egyes élelmiszereknél jegyezték.
Október 16-án kezdi meg a 2026-os mezőgazdasági támogatások előlegének kifizetését a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) – közölte hétfőn a Facebook-oldalán az intézmény.
Hat férőhelyes menedéket hoznak létre Hargita megyében a családon belüli erőszak áldozatainak. Itt nemcsak biztonságos, átmeneti elhelyezésben részesülhetnek az érintettek, hanem pszichológiai és jogi tanácsadást is kaphatnak.
Október 12. és 25. között országszerte lehűlés várható, a hőmérséklet pedig fokozatosan az ilyenkor megszokott értékekhez közelít. A csapadék valószínűsége az egész időszakban magas marad.
XIV. Leó pápa kedden a délelőtti órákban megy be a Gemelli-klinikára – közölte a szentszéki sajtóközpont hétfőn.
Különleges helyzetben vannak a gyergyóremeteiek: az új hulladékgazdálkodási rendszerben nekik nem kell ugyan új szerződéseket kötniük, de aki többet szemetel, annak ott is többet kell majd fizetnie. Közben várják a korábban megígért új út építését.
Sorin Grindeanu szerint az előre hozott parlamenti választások kedvezőtlen forgatókönyv Románia számára, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) felkészül erre lehetőségre.
Több mint 20 ezer munkahelyet kínált 1370 munkaadó a végzősöknek szervezett országos állásbörzén – közölte hétfőn az Országos Munkaerő Ügynökség. Az intézmény adatai szerint a rendezvényen eddig 5135 álláskeresőnek ajánlottak munkát a helyszínen
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem kíván a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen kormányozni, ugyanakkor fontolóra veszi Luca Niculescu kabinetjének megszavazását – jelentette ki hétfőn a szenátus elnöke, Mircea Abrudean.
szóljon hozzá!