
Fotó: Magyar Honvéd Férfikar
Rendkívüli hangversenyt ad kedden este hét órától Magyar Honvéd Férfikar a székelyudvarhelyi belvárosi református templomban. Szólót énekel Gaál Csaba és Konkoly Balázs, zongorán közreműködik Nagy László Adrián. Vezényel Riederauer Richárd és Strausz Kálmán.
2018. április 22., 16:532018. április 22., 16:53
A több mint negyven főállású, képzett énekművészből álló Honvéd Férfikar, az „időtlen klasszikus” mint Magyarország egyetlen hivatásos férfikórusa kiemelt szerepet tölt be nemcsak hazájában, hanem szerte a világban. Több mint hetvenéves múltja alatt négy kontinensen ötven országban vendégszerepelt, előadásszáma közelít a harmincezerhez. A Honvéd Férfikar elnyerte a Prima Primissima-díjat, a Bartók–Pásztory-díjat; a Magyar örökség-díjat pedig kétszeresen: egyszer a Honvéd együttes részeként, majd 2013-ban önállóan is. Megkapta továbbá a nívós Academie Charles Cross Grand Prix du Disque elismerést is.
Évente önálló hangversenyekkel áll a közönség elé, valamint hagyományos részvevője a Magyar Állami Operaház, az Erkel Színház, a Nemzeti Színház produkcióinak. Bérletsorozatának helyszíne a Magyar Tudományos Akadémia Díszterme. Emellett a legrangosabb zenei fesztiváloknak, zeneünnepeknek is kihagyhatatlan szereplője, a különböző vidéki helyszínektől a Művészetek Palotájáig – írják bemutatkozójukban. Ezekben a hetekben Andrea Bocellit kísérik németországi turnéján.
Udvarhelyi programok
Kedd délelőtt tizenegy órától a belvárosi református templomban a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diákjainak tart interaktív énekórát a Honvéd Férfikar. Ez az alkalom is nyitott minden érdeklődő diák számára – tudtuk meg László Judit zenetanártól. Műfaji elemzéssel mutatnak be zeneműveket. A Kodály-emlékév jegyében a koncert mellett interaktív énekórán eleveníti fel a modern magyar zeneirodalom klasszikusának, Kodály Zoltánnak a munkásságát. A kiemelt érdeklődéssel kísért énekórán a diákok maguk is énekelhetnek a kórussal, megismerkednek azzal a technikával, ahogyan egy zeneszerző egy népdal köré építi a maga sajátos hangzásvilágát, és formál új művet e két „nyersanyagból”. A legügyesebbek végül vezényelhetik a férfikart. Az esti hangversenyen a Kodály-művek mellett a férfikari közkedvelt művek is elhangzanak Háry János Toborzójától a Bánk bán Bordaláig. Székelyudvarhely után Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Tordaszentlászlón tart rendkívüli énekórát és hangversenyt a kórus. A hangversenyre a belépés ingyenes.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
szóljon hozzá!