
Fotó: Hargita megyei tűzoltóság
Három autó szaladt egymásba szerdán délután fél háromkor a 13A országúton, Székelyudvarhely csíkszeredai kijáratánál. A tűzoltóság tájékoztatása szerint hárman sérültek meg, kórházba szállították őket.
2023. július 19., 15:152023. július 19., 15:15
2023. július 19., 18:202023. július 19., 18:20
Amint a Hargita megyei tűzoltóság rövid tájékoztatásából kiderül, a helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltóság három csapata vonult ki, köztük egy SMURD-egységgel. A balesetben érintett három személyt, két felnőttet és egy kiskorút kórházba szállítottak. Mindannyian eszméletüknél voltak, és a járművekből sem kellett kimenteni őket.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy furgont vezető 25 éves Suceava megyei férfi nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó autótól, és összeütközött azzal, amelyet egy 31 éves kápolnásfalvi nő vezetett. Ez az autó ennek következtében nekiment az előtte haladó autónak, amelyet egy 30 éves szentegyházi nő vezetett. A kápolnási nő által vezetett autó 50 éves női utasa sérüléseket szenvedett, és kórházba szállították. A három sofőr alkoholszondás vizsgálata nulla értéket mutatott. A rendőrség az ügyészség koordinálásával folytatja a nyomozást, hogy megállapítsa a baleset okait és körülményeit.
Az alaptámogatásként ismert juttatások előlege nagyobb lesz idén, mint a korábbi években. Sok ezer gazdának kezdik el folyósítani pénteken az általuk idén igényelt egységes mezőgazdasági támogatások előlegeit.
Luca Niculescu kedden bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját.
Vizsgálat indult a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szaklíceum szüreti bálja miatt, miután egy videóriport nyomán nyilvánosságra került, hogy az iskola területén tartott összejövetelen a tanárok alkoholt is fogyasztottak.
Kedden elkezdődött az iskolaigazgatói és aligazgatói állásokra pályázók kompetenciafelmérője egy húsztételes román nyelvű teszttel. A többség szerint a vizsga nagyon nehéz volt, az egyórás időkeret pedig túl rövid egy ilyen felmérőhöz.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
Jelen állás szerint a földgáz árplafonjának jövő tavaszi kivezetése megduplázná a háztartások gázszámláját. A gázszolgáltatók szerint a drasztikus drágulást úgy lehetne elkerülni, ha az állam meghosszabbítaná az árszabályozás időtartamát.
Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.
Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.
szóljon hozzá!