Hirdetés
Hirdetés

Székelyföldi Vadászlovaglás és Huszárbál

•  Fotó: Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület

Fotó: Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület

Második alkalommal rendezik meg ezen a szombaton a tavaly hagyományteremtő szándékkal elindított Székelyföldi Vadászlovaglást és Huszárbált. Az esemény nem csak huszároknak szól, hanem mindazoknak, akik tisztelik ezt a hagyományt és életformát.

Gergely Imre

2025. február 24., 16:432025. február 24., 16:43

A rendezvény két részből áll: délelőtt a vadászlovaglásé a főszerep, ahol legalább negyven lovas vesz részt, este pedig a rangos huszárbál veszi kezdetét a Lázár-kastélyban.

A szervezők idén több mint száz résztvevőt várnak az ünnepi eseményre.

Amint Ferenczi Annamária szervező elmondta, a vadászlovaglás Erdélyben Wesselényi Miklós zsibói birtokán kezdődött a 18. században, és a szervezők célja, hogy ezt a hagyományt tovább éltessék.

•  Fotó: Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület Galéria

Fotó: Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület

Az esemény szakértő vezetője és ceremóniamestere Capári Róbert, a magyarországi falkavadászat vezetője lesz, aki

a vadászat után a hagyományok szerint pezsgős köszöntő keretében adja át a töreteket, azaz a sikeres vadászat jelképeit.

A Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület által szervezett rendezvényen képviselve lesz a Magyar Honvédség, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség vezetése is képviseli magát, emellett több más rangos vendég is tiszteletét teszi.

•  Fotó: Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület Galéria

Fotó: Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület

Az esemény fővédnöke Nagy István, Magyarország agrárminisztere.

A részletes program és további információk elérhetők a Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület közösségi oldalán.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 21., kedd

Az év kiállítása látható a Székely Nemzeti Múzeumban

Az Év Kiállítása 2025 díjjal tüntették ki a budapesti Néprajzi Múzeum, Székelyek – Örökség-mintázatok című tárlatát. A díj átadására épp akkor került sor, amikor Sepsiszentgyörgyön Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt a „hazaköltöző” díjazott tárlat.

Az év kiállítása látható a Székely Nemzeti Múzeumban
Hirdetés
2025. október 21., kedd

Újraindultak a leállított vonatok

Kedden délután 15:10-től ismét elindultak azok a járatok, amelyeket az országos vasúti infrastruktúra-kezelő társaság függesztett fel miután a személyszállításért felelős CFR Călători több mint 100 millió lejnyi tartozást halmozott fel felé.

Újraindultak a leállított vonatok
Újraindultak a leállított vonatok
2025. október 21., kedd

Újraindultak a leállított vonatok

2025. október 21., kedd

Puskaporos volt a levegő a székelyudvarhelyi Kerekerdőn

Katonákkal, a hatóságok képviselőivel és más meghívottakkal közösen lőhettünk célba géppisztollyal kedden a Román Hadsereg Napja alkalmából a székelyudvarhelyi 385-ös Hunyadi János tüzérségi zászlóalj jóvoltából.

Puskaporos volt a levegő a székelyudvarhelyi Kerekerdőn
2025. október 21., kedd

Megszúrta négyéves kislányát, előzetesbe került a fiatal apa

Egy 24 éves oltszemi férfit gyanúsítanak azzal, hogy késsel megszúrta saját 4 éves kislányát. A gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték.

Megszúrta négyéves kislányát, előzetesbe került a fiatal apa
Hirdetés
2025. október 21., kedd

Áramszünetre kell számítani szerdán délelőtt Gyergyóújfaluban

Gyergyóújfalu Község Önkormányzata értesíti a lakosságot, hogy október 22-én, szerdán 10 és 12 óra között szünetel az áramszolgáltatás a magasfeszültségű hálózaton végzett hibaelhárítás miatt.

Áramszünetre kell számítani szerdán délelőtt Gyergyóújfaluban
2025. október 21., kedd

Az államfő szerint Romániának egyensúlyt kell találnia a gazdaság és a környezetvédelem között

Romániának és Európának „nehéz, de lehetséges egyensúlyt” kell teremtenie a környezetvédelem és a gazdasági jólét között – üzente Nicușor Dan a negyedik bukaresti éghajlat-változási csúcstalálkozó (Climate Change Summit) részvevőinek.

Az államfő szerint Romániának egyensúlyt kell találnia a gazdaság és a környezetvédelem között
2025. október 21., kedd

Koalíciós tárgyalások: „az önkormányzatoknál betöltött állások átlagosan tíz százaléka szűnik meg”

Több témáról, köztük a bukaresti időközi főpolgármester-választás időpontjáról egyeztetnek kedden a koalíció vezetői a kormány székhelyén.

Koalíciós tárgyalások: „az önkormányzatoknál betöltött állások átlagosan tíz százaléka szűnik meg”
Hirdetés
2025. október 21., kedd

Orosz szabotázsakciónak minősíti a SRI a Bukarestben meghiúsított támadást

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) kedden bejelentette, hogy hazai és nemzetközi partnerekkel együttműködve meghiúsított Romániában egy újabb orosz tervezésű szabotázsakciót, amelynek célja egy bukaresti vállalat megtámadása volt.

Orosz szabotázsakciónak minősíti a SRI a Bukarestben meghiúsított támadást
2025. október 21., kedd

Koccanásból őrizetbe: 21 éves fiatal szökött ki az autóból és esett neki egy idősebb sofőrnek – videó

Fiatal sofőrt vettek őrizetbe a rendőrök, miután egy felvételről a hatóság tudomására jutott, hogy bántalmazott egy idősebb autóvezetőt egy koccanás után Brassóban.

Koccanásból őrizetbe: 21 éves fiatal szökött ki az autóból és esett neki egy idősebb sofőrnek – videó
2025. október 21., kedd

Influenza: sokan félvállról veszik, pedig akár halálos is lehet

Bár a rendkívül gyorsan terjedő influenzát sokan banális betegségnek tartják, ez sok esetben elhalálozáshoz vezet – hívta fel a figyelmet keddi közleményében az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Influenza: sokan félvállról veszik, pedig akár halálos is lehet
Hirdetés