
Beke István Attila. Bár megdőltek az ellene felhozott vádpontok, mégis öt évet kellett börtönben ülnie
Fotó: Tuchiluș Alex
Közel három, fegyházban töltött év után, 2021. július 19-én térhetett haza a terrorizmus vádjában elítélt felső-háromszéki Beke István és Szőcs Zoltán. Kálváriájuk mentén ma már jelentős mértékben rekonstruálható, hogy a terrorizmusveszélyért hozott ítélet egyrészt a különböző titkosszolgálatok fenntartásának szükségességét volt hivatott igazolni, másrészt félelemkeltési precedensteremtést szolgált. Beke István mindenesetre változatlanul érzi a hatalom „törődését.”
2024. május 11., 12:352024. május 11., 12:35
2024. május 11., 15:172024. május 11., 15:17
A „székely terroristák” kálváriája 2015. december elsejével kezdődött: a román nemzeti ünnep előestéjén egy antiterrorista alakulat azzal rohanta le Beke István kézdivásárhelyi otthonát, hogy
A nagy médiaháttérrel futtatott ügy kivizsgálása során azonban – ez időt a két gyanúsított vizsgálati fogságban töltötte, a letartóztatás pillanatában külföldön tartózkodó Szőcs hazatérése után jelentkezett –
A büntetőjogi besorolás megváltoztatásával a bíróság 2017 áprilisában első fokon a vádak jelentős része alól felmentette a két férfit, csak a pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért ítélték el őket 11, illetve 10 hónap és néhány nap letöltendő börtönbüntetésre. Épp annyira, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek. Egy évvel később viszont
„Köszönöm, Istenem! Végre szabadok!” – írta a 2021-es szabadulásuk napján egy Facebook-bejegyzésében Beke Csilla, István felesége.
– válaszolta Beke István a kérdésre: családi élete megsínylette-e valamilyen módon a börtönéveket? „A család hál’ istennek egyben maradt, pedig az ügyvédem már a legelső beszélgetésünkkor figyelmeztetett: fel kell készülnöm arra, hogy ez az ügy vagy szétdobja a családot, vagy még szorosabbá teszi. Hála istennek nem az első jött össze. Rengeteget köszönhetek a feleségemnek és gyerekeimnek.”
Pedig nekik sem lehetett könnyű.
Mert hiába laknak száz méterrel arrébb Beke szülei, a házkutatás idejére a gyerekeket sem engedték elvinni. „Ők azóta sem beszélnek arról a periódusról, igyekeznek eltemetni magukban az egészet, akárcsak én ott, a börtönben.” Ami egészen biztosan nem vonatkoztatható el a meghurcoltatás élményétől:
„Nem is tagadja, hogy a kálváriánk jelentős mértékben hozzájárult a a pályaválasztásához. Már gyerekfejjel eldöntötte a dolgot, kezdetben két gondolat mentén: az egyik a bosszúállásé volt, a másik, hogy minél kevesebben járhassanak úgy, mint az apjuk.
Beke István azt tartja, a hit minden szempontból rengeteget segített, vallásos értelemben és az embertársak iránti bizalom tekintetében egyaránt. „Már a börtönben tudatosult mindez bennem, segített a pozitív gondolkodás megerősítésében. Úgy érzem, sikerült elérnem, hogy az az időszak a hátam mögé kerüljön.
Damoklész kardja azonban a jelek szerint nem szűnt meg a feje fölött lebegni. A történtek után természetesen óvatosabb, figyelmesebb a véleménynyilvánításban, a beszélgetésekben való részvételben.
„A határátlépések alkalmával egyértelműen érzem a »törődést« – meséli. „Két hónappal a 2021-es szabadulásom után nyaralni indultunk Montenegróba. A szerb oldalon
A szerb-montenegrói határon hasonlóképpen, a montenegróiak viszont csak megnézték a személyimet, mehettünk tovább. Visszafelé ugyanúgy. Bár Montenegró épp covidos piros zóna volt, gond nélkül átengedtek, a szerbeknél viszont a kártyám beolvasása után a tisztviselő felém fordítva a képernyőt mutatta a nagy piros cirill írású szöveget, és engem kérdezett, mi ez? Nem értem, nem tudom, válaszoltam.
Leírtam: öt nappal korábban. Az ötös szám zavaró lehetett, mivel öt évre voltam elítélve, azt hitték, azóta Montenegróban bujkáltam. Sejtésünk szerint az történhetett, hogy nem lévén uniós ország, Szerbia adatbázisa nem volt naprakész. Tavaly nyolc alkalommal léptem át a román–magyar határt, a személyim kézbevételekor indigóra ugyanaz történik: arc elkomolyodik, kisablak becsukódik, lefényképezik a személyimet, telefonálnak, hívják a kollégát, hogy most ezzel mit csináljanak. Miközben a magyar határnál – megérdeklődtük… – minden tiszta velem kapcsolatban.
Beke azt mondja, szülővárosa közössége folyamatosan együttérzéséről biztosította, és ez a tüntetéseken, a közös imákon való részvételben, illetve adománygyűjtésekben is megnyilvánult (erről a társával, Szőcs Zoltánnal készült Médiatér-videóban is részletesen beszél Beke István).
• Videó: Médiatér
Biztonságtechnikával foglalkozó vállalkozása szerencsésen túlélte a hajdani tulajdonos meghurcoltatását, a Fennvaló pedig gondoskodott arról, fogalmaz István, hogy
Előbbiek mindketten meghaltak, mire Beke hazakerült, utóbbit pedig épp a hazaérkezése napjától helyeztek más állomáshelyre a román hadsereg kötelékében. Még az első szabadulásakor történt, hogy az illető édesanyja a színházban István mellé ült, és súgva megkérdezte:
„Azt válaszoltam, hosszú életet kívánok neki, ha egyáltalán tud élni ezzel a bűntudattal.”
Közben a román parlamentben is sikerült némi áttörést elérni a „ székely terroristák” ügyében. Az alsóház emberjogi, vallási és kisebbségjogi bizottsága magyar kisebbség ügyeivel foglalkozó albizottságának elnöke, Kulcsár-Terza József képviselő hosszas birkózás árán elérte, hogy a bizottság hivatalosan is tárgyaljon a roppant érzékeny témáról. Az ülésen Tiberiu Țărmure, Beke és Szőcs jogi képviselője kijelentette, hogy
A bizottság tagjai azóta fokozottabb érdeklődést tanúsítanak az eset iránt, bár törődésük egyelőre többnyire olyan általános emberjogi kérdésekre szorítkozik, mint például a fogva tartás körülményei.
A téma mindenesetre kikerült a tabuk kategóriájából.
Összeveszett a vendéglátóegység üzemeltetőjével, majd több mint 10 ezer lej értében rongált meg javakat egy férfi Salamás községben szombaton, akit azóta őrizetbe vettek a hatóságok – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Szászrégen után hétfőn Segesváron is megnyílt a gépjármű-nyilvántartási iroda, ami mintegy ötvenezer személyt szolgál ki.
Hűvösebb napokkal indul a hét Erdélyben, helyenként fagypont alatti minimumokkal. Március 21-től, a csillagászati tavasz kezdetétől azonban fokozatos felmelegedés várható, miközben a csapadék esélye egyelőre alacsony marad.
Különleges üzlet nyitotta meg kapuit hétfőn Marosvásárhelyen: az Ecostil szociális vállalkozás bemutatóterme olyan helyszín, ahol az upcycling – értéknövelő újrahasznosítás – és kézműves termékek mellett vintage ruhadarabok is várják az érdeklődőket.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
Románia még az idén nyáron meghívást kaphat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) – jelentette ki hétfőn Mathias Cormann, a nemzetközi szervezet főtitkára.
Hat Hargita megyei iskolában nem szervezik meg a héten a nyolcadikosok próba-képességvizsgáját, miután a tanárok a szakszervezetek felszólítására úgy döntöttek, hogy bojkottálják az országos felmérést.
Hétfőn kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete.
Hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődik a nyolcadikosok országos próbafelmérése.
szóljon hozzá!