
Tavaly csapolták le a tavat. Új rendeltetést adnának a közterületnek
Fotó: Bíró Blanka
Pályázatot hirdet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat egy szabadidős övezet tervére a jelenleg kiszáradt állomási tó helyén. A tervezetet a szakbizottságok tárgyalják, majd az önkormányzati képviselő-testület kell megszavazza.
2018. február 25., 19:092018. február 25., 19:09
A kiírás szabad kezet enged a tervezőnek, ahhoz sem ragaszkodnak, hogy a víztükröt helyreállítsák. A tulajdonjog szab némi keretet, ugyanis
A szabályzat szerint nem hirdetnek nyertest, de
A különböző elképzeléseket ötvözhetik is, de az sem kizárt, hogy egyet valósítanak meg. A kivitelezésre a Regionális Operatív Programnál pályáznak majd, ugyanis lehet európai uniós pénzt lehívni használaton kívül levő zöldövezetek hasznosítására.
A szocializmusban nem törődtek az elektromos áram árával, ám ez a kiadás nagyon megterhelte a tó fenntartását. A város három évvel ezelőtt társulási szerződést kötött egy magánvállalkozóval a tó karbantartására, működtetésére, ám tavaly januárban bírósági döntés született a szerződés felbontásáról, mert a cég nem tett eleget a szerződésben foglaltaknak.
Tavaly tavasszal annyira megcsappant a vízszint, hogy tömegesen pusztultak el a halak, akkor a tavat végleg lecsapolták és a haltetemeket eltakarították.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
1 hozzászólás