Szabadalmaztatás és védjegyzés Udvarhelyen is

A Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetségének és a sepsiszentgyörgyi PATLIB iroda tanácsadójának közreműködésével csütörtökön irodát nyitott Székelyudvarhelyen a Román Szabadalmi és Védjegy Hivatal (OSIM). A szellemitulajdon-védelmet érintő minden témában várják – előzetes egyeztetés alapján – az érdeklődőket a Kossuth Lajos utca 43. szám alatti SZMVSZ-irodába.

Kovács Eszter

2011. december 08., 18:162011. december 08., 18:16

2011. december 20., 18:502011. december 20., 18:50

A sepsiszentgyörgyi mintájára az udvarhelyi iroda is ingyenes tanácsadást nyújt találmányok, védjegyek, formatervek védelmével kapcsolatban, valamint az engedélyeztetési eljárások kérdésében. „A sepsiszentgyörgyi partner tudása és szakmai tapasztalata alapján ugyanazokat a szolgáltatásokat nyújtja ez az iroda is, mint a Kovászna megyei, megkönnyítve az udvarhelyszéki vállalkozók dolgát” – mondta el Birtalan József, az SZMVSZ elnöke. Megtudtuk, a megfelelő személy kiképzésével a Kossuth utcai iroda szolgáltatásai folyamatosak lennének.

„Számomra a legnagyobb öröm, hogy ebben a térségben így talán sikerül egy szakembert kinevelni, akinek hivatása lesz a szellemi tulajdon jogvédelme” – fűzte hozzá Stanciu Adél, a Kovászna–Hargita megyei PATLIB-központ igazgatója. Az iroda tevékenysége kétféle: a tanácsadás ingyenes, viszont az oltalmi eljárások lebonyolítása fizetett tevékenység. „A szentgyörgyi központ az európai hálózat szerves tagja, melyet a szabadalmi hivatal felügyel, szakembereinknek ingyenes továbbképzési lehetőséget is biztosítva” – tette hozzá Stanciu Adél.

Különben a Kovászna megyei irodához idén három szabadalomkérés érkezett kisebb találmányokra, védjegyek terén több mint 30 oltalmat jegyeztek, melyekből tíz megújítás volt. „A dizájn kategóriában országszinten csökkenés volt észlelhető, Hargita megye mégis – az elmúlt évekhez hasonlóan – dobogós helyen áll öt kérelemmel” – mondta el a szakember. Udvarhelyszéken számos termék, márkanév és logó jogvédett, többek között a Székely termékek logója vagy a város címere is. „Legalább öt olyan vállalkozóról tudok, aki azért nem bukott be, mert jogvédett termékekkel, szolgáltatásokkal foglalkozott” – hívta fel a figyelmet a PATLIB Kovászna–Hargita megyei központjának igazgatója.

Stanciu Adél azt is hangsúlyozta, Hargita megyében ugyan tevékenykednek más, ún. pszeudoszakemberek, ők viszont az engedélyeztetési eljárások legalitásáért nem vállalnak felelősséget. „Nálunk a beadványok ún. tisztasági vizsgálaton is átesnek, hogy akarva vagy akaratlanul ne történjen jogbitorlás” – fűzte hozzá a szakember. „Ezennel Udvarhely is felkerült Európa szellemitulajdon- és iparjogvédelmi térképére” – summázott Birtalan József.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
Hirdetés