Újabb áldozatot követelt a székelyvajai „halálkanyar”. Egy kamion utánfutója sodródott át a szemközti sávba, ahol egy kisteherautóval ütközött. Az utóbbi vezetője életét vesztette a balesetben.
2011. július 07., 15:312011. július 07., 15:31
2011. szeptember 13., 12:262011. szeptember 13., 12:26
Halálos áldozatot követelő közúti baleset történt csütörtökön reggel Székelyvaja területén, az E60-as úton. Egy 38 éves, medgidiai kamionsofőr túl nagy sebességgel hajtott be az igen veszélyes – emiatt halálkanyarnak is nevezett – balkanyarba, az utánfutója emiatt, valamint azért is, mert az út nedves volt, átsodródott az ellentétes sávba, s ebbe ütközött bele frontálisan egy szabályosan közlekedő kisteherautó, amelyet a nyárádtői 40 éves L. I. vezetett – tájékoztatott a megyei rendőr-felügyelőség. Az ütközésben a kisteherautó vezetője szörnyethalt. Holttestét a rohammentősök szabadították ki a roncsok közül. A kamion vezetője sértetlenül úszta meg a balesetet. Az említett útszakaszon a forgalom több mint két órán keresztül szünetelt, amíg az utat megtisztították a szétroncsolódott kisteherautó maradványaitól. Még utána is igen lassan, mondhatni csak lépésben zajlott a forgalom Marosvásárhely és Segesvár irányába.
Egy országos felmérés szerint a romániai egyetemisták idén is nagyrészt a családjuk anyagi támogatására szorultak albérletük kifizetésekor. Idén azonban a 200–300 eurós havi bérlemények a népszerűbbek, míg tavaly többen fizették ki akár a 400 eurót.
Közlekedési baleset történt Nagyernyében vasárnap délelőtt, három autó ütközött össze, egy személyt kórházba kellett szállítani. Vasárnap délben a baleset miatt nehezen haladt a forgalom a térségben.
Közlekedési baleset történt szombat este Szászrégenben az Abafáji út és a Gyümölcsfák utca kereszteződésénél. A balesetben két személygépkocsi ütközött, hat személyt szállítottak kórházba.
Két lakóház is kigyulladt Marosvásárhelyen szombat délután a Louis Pasteur utca és a Nicolae Bălcescu utca sarkánál. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.
Közlekedési balesethez riasztották a tűzoltókat szombaton reggel a Dédához tartozó Maroskövesd településre. A balesetben egyetlen személygépkocsi volt érintett, két személyt kórházba is kellett szállítani.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kezdő citeratanfolyamot indított óvodapedagógusoknak és tanítóknak Marosvásárhelyen. A képzés már elkezdődött, de ebben a hónapban még lehet jelentkezni rá.
Több tízezer látogatót várnak a hétvégén a XI. Tökfesztiválra Szovátán. A fürdőváros főutcáját mintegy kétezer, óvodások és iskolások által faragott és díszített disznótök teszi látványossá, míg a szálláshelyek szinte teljesen megteltek.
Órákra felfüggesztik az ivóvízszolgáltatást Marosvásárhelyen és Kelementelkén pénteken – adta hírül az Aquaserv vízszolgáltató.
Istentisztelettel, ünnepléssel és hagyományőrző programokkal várják az érdeklődőket a Marosszentgyörgyi Magyar Közösség Napján. A rendezvényt október 10-én, szombaton szervezik meg tizenegyedik alkalommal.
Halálos vonatbaleset történt csütörtök délelőtt Dédán. Egy személyvonat elütött egy 27 éves férfit, aki a helyszínen életét vesztette.
szóljon hozzá!