
A főszerepet, Dr. Tomas Stockmann szerepét Sebestyén Aba színművész játssza
Fotó: Bereczky Sándor
Még két napig lehet jelentkezni a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulatnál azoknak, akik szívesen lennének statiszták A nép ellensége című produkció televíziós felvételén június 10–11. között.
2021. június 07., 17:012021. június 07., 17:01
Június 10-én és 11-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata A nép ellensége című produkciójának televíziós felvételét forgatja Keresztes Attila rendezésében. A forgatás sikerességéhez elengedhetetlen a közönség jelenléte, ezért az eseményre olyan nézők jelentkezését várják, akik mindkét napon, délután 17 és 21 óra között szívesen részt vesznek statiszta szerepben a forgatáson. Jelentkezésüket június 9-én 16 óráig várják a tompamiklostarsulat@gmail.com címen, a titkárság 0365-806-862-es telefonszámán, valamint Facebook-üzenetben. A forgatáson részt vevő jelentkezők számára a Tompa Miklós Társulat egy-egy négy egységes szabadbérletet ajánl fel.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
szóljon hozzá!