Hirdetés
Hirdetés

Rövidzárlat okozott pánikot a vonaton – száz utast kellett leszállítani

Képünk illusztráció •  Fotó: Tamás Attila

Képünk illusztráció

Fotó: Tamás Attila

Száz utast kellett leszállítani a vasárnap késő este Csíkszeredából Marosvásárhelyre érkező vonatról, amikor a szerelvény mozdonya füstölni kezdett. Az utasok között kisebb pánik tört ki, amiatt, hogy mielőtt Marosvásárhelyre, a kisállomásra befutott volna a szerelvény, hirtelen megállt.

Simon Virág

2018. november 19., 12:322018. november 19., 12:32

2018. november 19., 13:002018. november 19., 13:00

Mint Cristian Virág a tűzoltóság sajtószóvivője tájékoztatott, a mozdonyban rövidzárlat keletkezett, a felforrósodott kábelek pedig füstölni kezdetek.

Idézet
Lángok és tűz nem volt, csak erős füst és égett szag és a szerelvény nem tudta folytatni az útját, nem tudta egészen az állomásig elvinni az utasokat”

– részletezte a szóvivő.

Hirdetés

A riasztás nyomán kilenc tűzoltó két esetkocsival szállt ki a helyszínre, ugyanakkor egy mentő is a vonathoz sietett. Az utasoknak, az ijedtségen kívül nem lett bajuk, de sokan a pár száz méterre levő első taxiállomásig kénytelenek voltak begyalogolni, vagy az út szélén kellett megvárniuk, hogy valaki Marosvásárhelyre szállítsa őket.

A szerelvényt a meghibásodást követő egy órában, egy másik mozdonnyal vontatták el.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Egészségügyi miniszter: az orvosok fizetéséhez nem szabad hozzányúlni

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.

Egészségügyi miniszter: az orvosok fizetéséhez nem szabad hozzányúlni
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Két hajléktalant ölt meg karácsony előtt egy fémrúddal, beismerő vallomást tett az elkövető

A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.

Két hajléktalant ölt meg karácsony előtt egy fémrúddal, beismerő vallomást tett az elkövető
2026. január 13., kedd

Gázpalack robbant fel egy zilahi tömbházlakásban, egy férfi égési sérüléseket szenvedett, kilencen megsérültek

Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.

Gázpalack robbant fel egy zilahi tömbházlakásban, egy férfi égési sérüléseket szenvedett, kilencen megsérültek
2026. január 13., kedd

Ilie Bolojan lesz az ügyvivő oktatási miniszter

Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.

Ilie Bolojan lesz az ügyvivő oktatási miniszter
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Volt védelmi miniszter: a katonák nem 48 évesen mennek nyugdíjba

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.

Volt védelmi miniszter: a katonák nem 48 évesen mennek nyugdíjba
2026. január 13., kedd

Pénzt kérnek a kormánytól a gyergyószentmiklósi víz- és csatornahálózat korszerűsítésének befejezésére

Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.

Pénzt kérnek a kormánytól a gyergyószentmiklósi víz- és csatornahálózat korszerűsítésének befejezésére
2026. január 13., kedd

Újabb egymilliárd euró érkezhet január végéig a mezőgazdaság számára

Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.

Újabb egymilliárd euró érkezhet január végéig a mezőgazdaság számára
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, fizetéslevonással büntették

Fizetéslevonással büntették a kormány sajtóirodájának azt a munkatársát, aki tavaly november végén megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, hogy ne tudjanak kérdést feltenni Ilie Bolojannak.

Megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, fizetéslevonással büntették
2026. január 13., kedd

Ilyen gyorsan fagy meg a víz Hargita megyében az idei leghidegebb napon – videó

Látványos kísérlettel mutatták be a Hargita megyei hegyi csendőrök, hogy milyen gyorsan fagy meg a víz mínusz 17 Celsius-fokban.

Ilyen gyorsan fagy meg a víz Hargita megyében az idei leghidegebb napon – videó
2026. január 13., kedd

Megvan a magyarországi országgyűlési választások időpontja

A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.

Megvan a magyarországi országgyűlési választások időpontja
Hirdetés