Fotó: illusztráció
Az ázsiai szigetország, valamint az Ibériai-félsziget nagyobbik állama is érdeklődik Románia szén-dioxid kvótái iránt – mondta Borbély László környezetvédelmi és erdőügyi miniszter. Amennyiben jó pénzért eladják a karbonrészt, ez azt jelentené, hogy a két ország Románia számlájára szennyezi a Földet.
2010. március 15., 07:492010. március 15., 07:49
2010. április 08., 18:362010. április 08., 18:36
Fotó: illusztráció
Borbély László környezetvédelmi és erdőügyi miniszter Szovátán kijelentette, Románia három országgal folytat tárgyalásokat a szén-dioxid kvóta eladásáról, ezek közül Japánt és Spanyolországot nevezte meg. „A kvóta, amelyeket Románia sajnos nem használt fel, megközelítőleg 1 milliárd eurót ér. A zöldfejlesztésekre fordítható ekkora összegre a nagy befektetők is felkapják a fejüket, mivel ez olyan pénz, amelyet ingyen kap Románia. Két héten belül elfogadjuk a kormányhatározatot, hogy pontosan mire költhetők az így szerzett összegek” – mondta a tárcavezető. Hozzátette, a szén-dioxid kibocsátás visszaszorítása terén Románia jól áll – mármint a saját vállalásához képest –, hiszen 1990 után sok gyárat, üzemet bezártak, így feleslegessé váltak a kvóták.
Hogy is működik a biznisz?
A tavaly év végén Koppenhágában megtartott klímavédelmi konferencián heves vitát váltott ki a szén-dioxid kvóta kérdése, a legnagyobb szennyezők – USA, Kína, India, Németország stb. – ugyanis ellenezték és a „másikhoz” kötötték feltételként, hogy saját országuk is vállalja a csökkentés mértékét. Vagyis, hogy X éven belül (pl. 2045-ig) Y szintre csökkenti kibocsátását, míg a fejlődő országok X évig (2045-ig) még növelhetik a szennyezést, majd utána együttesen, azonos mértékben kell mindenkinek csökkentenie. Először az 1997-es Kyotói Egyezmény szögezte le a szén-dioxid kvóta szükségességét, és megállapodás is született, ezt azonban több nagy szennyező (pl. a legnagyobb, az USA) nem írta alá.
A biznisz tehát abban rejlik, hogy egy-egy ország mihez képest mennyit vállalt, ennyire kap ugyanis kvótát, amit amennyiben teljesít, a maradék kvótát eladhatja, hogy azok az országok, amelyek nem képesek tartani a vállalásaikat, vagyis „bagóznak” a szerződésre, kerüljenek egyenesbe. Magyarország például szintén Japánnal és Spanyolországgal üzletelt, nekik ugyanis az 1985–87-es szinthez képest kellett volna 2012-ig 6%-al visszafogniuk magukat, azonban 1990 után ott is sok üzem bezárt, s már most az akkori szinthez képest mínusz 26%-nál tartanak. Romániában a számok mások, de az alapötlet ugyanaz.
Számokban, szakértőktől
Az egyik legtekintélyesebb magyarországi szakértő, Lukács Ákos közgazdász, karbonpiaci szakértő, a British Council egyik magyarországi klímanagykövete szerint ráduplázhat a világ kőolajpiacának decemberi 1,5 billió dollárra rúgó forgalmára a szén-dioxid-kibocsátási kereskedelem a következő tíz-tizenöt évben. A CO2-biznisz a szűkülő részvénypiac vagy az emelkedő infláció ellensúlyozására is bevethető. A londoni City pénzügyi elemzőinek értékelése szerint a karbonpiacon a tranzakciók értéke ennek a kétszeresét, vagyis a 3 ezermilliárd dollárt éri el a következő tíz-tizenöt évben. Egészen pontosan az engedélyalapú CO2-piac forgalma nőhet meg ennyire – tudósít a Guardian brit napilap.
A kvóták száma korlátozott, és ahogy telik az idő, folyamatosan csökken a számuk. Ilyen jellegű emissziós piacot működtet az Európai Unió ETS néven – ez jelenleg a legnagyobb a világon.
A karbonpiac az elmúlt években óriási ütemben bővült. Míg 2007-ben 2984 millió tonna szén-dioxid-egyenértékű üvegházgáz kibocsátási jogával kereskedtek 63 milliárd dollár értékben, 2008-ra már 4811 millió tonna joga forgott 126,4 milliárd dollárért (a Világbank 2009-es adatai szerint). Jelenleg 13 euró egy tonna üvegházgáz-csökkentés ára.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
szóljon hozzá!