Román személy is kérte a magyar állampolgárságot

Román nemzetiségű személy is érdeklődött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács marosvásárhelyi demokráciaközpontjában afelől, hogy milyen adatokra, iratokra van szükség ahhoz, hogy beadhassa magyar állampolgársági kérelmét.

Gáspár Botond

2011. január 11., 15:502011. január 11., 15:50

„Egyetlen ilyen eset volt, bizonyítani tudta, hogy felmenői között volt magyar állampolgár, az illető nem tökéletesen ugyan, de beszélte a magyar nyelvet. Gyakorlatilag ennyi feltétel mellett kérheti az állampolgárságot” – mondta a központ vezetője, Kali István. Az időseknek főként lelki jelentősége van az okiratnak, a fiatalok viszont inkább azért kérelmezik, mert könnyebben kapnak vízumot bizonyos országokba, például az Amerikai Egyesült Államokba. „Vannak olyan idős személyek, akiknek nem kell másra hivatkozniuk, hiszen ők maguk voltak magyar állampolgárok”– tette hozzá Kali István.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben
2025. május 01., csütörtök

Kockás pléd és miccs helyett repjegy és wellness-központ majálisra

Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.

Kockás pléd és miccs helyett repjegy és wellness-központ majálisra